Elsöprő lendülettel zárt Európa, de mindent Amerikának köszönhet
Az európai kereskedési idő végén
emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
Az európai kereskedési idő végén az FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 páneurópai indexek 0,14 százalék és 0,16 százalék nyereséget mutattak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,38 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést.

A vegyes kezdés után egyébként a kedvező amerikai vállalati eredmények adtak lendületet az árfolyamok emelkedésének. Javított a globális piaci hangulaton, hogy az elemzők által vártnál jobb negyedéves eredményeket közölt a JP Morgan Chase és a Wells Fargo, az Egyesült Államok legnagyobb és negyedik legnagyobb bankja.
A befektetői hangulatot az is pozitívan befolyásolta, hogy az export növekedése és az import csökkenése miatt a vártnál nagyobb külkereskedelmi többlete alakult ki márciusban Kínának a pekingi statisztikai hivatal pénteki jelentése szerint. Az export idén márciusban éves bázison 14,2 százalékkal nőtt, szemben a 7,3 százalékos piaci várakozással.
Ágazati szinten a pénteki kereskedés egyik nyertese a kedvező amerikai banki negyedéves jelentések folytán a bankszektor volt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent 0,93 százalékot emelkedett, így 71,50 dolláron áll, míg a nyugati féltekén irányadó WTI ára 0,83 százalékkal 64,10 dollárra nőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,22 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel, 42 940,74 ponton zárt pénteken, ami újabb történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.


