A Magyar Telekom 4 milliárd forintos első negyedévi nettó eredményről számolt be a tegnapi piaczárás után közzétett gyorsjelentésében. Ez az IFRS 16 számviteli szabvány figyelembevétele nélkül levezetett eredmény, azzal kalkulálva csupán 3,1 milliárdot ért el a cég. Az új számviteli rendszerre való átálláson kívül a végkielégítésekkel kapcsolatos kiadások és a magasabb adóráfordítások húzták le a profitot. Végkielégítésekre 3 milliárd forint ment el az első negyedévben.
A működési eredmény 12 százalékkal volt rosszabb a vártnál, míg EBITDA-soron 3,5 százalékkal maradtak el a konszenzustól. Az IFRS 16 szerinti adat 9 százalékos éves javulást mutatna, ennek a hatását kiszűrve 2,9 százalékkal csökkent volna az EBITDA. A bevételek nagyjából a tervek szerint alakultak. A növekedés itt elsősorban a készülékértékesítés és a mobiladat-használat jelentős bővülésének köszönhető. A mobilbevételek az IFRS 16 szerint 8,4 százalékkal 84,9 milliárd forintra nőttek, miközben a hangalapú bevételek 1,9 százalékkal 32,2 milliárdra csökkentek. Az adatbevételek dinamikusan, 14,4 százalékkal bővültek, és 21,4 milliárdot tettek ki. Ugyanennyi bevétel származott mobilkészülék-értékesítésekből, itt 23,5 százalékos a plusz. A vezetékes bevételek szerényebben, 2,1 százalékkal 52,7 milliárd forintra bővültek. Ezen belül a kiskereskedelmi szélessávú-bevételek 4 százalékkal 13,4 milliárdra híztak, míg a tévébevételek 12 milliárdon stagnáltak.
A rendszerintegrációs szolgáltatásból 21,4 milliárd forintra tett szert a Magyar Telekom, ez 3,1 százalékos növekedés. A szabad cash flow 9,9 milliárdról 25,9 milliárd forintra változott, a jelentős csökkenés mögött a 2100 megahertzes frekvencialicenc meghosszabbításának költsége és a működő tőke kedvezőtlenebb alakulása áll.
„A szabad cash flow során a szokásosnál jelentősebb első negyedévi csökkenést regisztráltunk, de a 2019-ben tervezett ingatlanértékesítésekkel az idei évi célkitűzésünket elérhetőnek tartjuk” – közölte Rékasi Tibor vezérigazgató.
A nettó eladósodottság a 2018. év végi 272,8 milliárd forintról 404,7 milliárdra nőtt március végére. Ezt a növekedést a lízingkötelezettségek számviteli változása okozta. Az eladósodottsági mutató a tavalyi 30,7 százalékról 39,5 százalékra ugrott. Az éves célkitűzéseken nem módosított a cég, az idei eredmény utáni, részvényenkénti 27 forintos osztalékcél sem változott.
Sok függ a Digi színre lépésétől
„A vártnál gyengébben sikerült a gyorsjelentés, de óriási meglepetés nincs benne. Mindegyik hatás várható volt, de a mértékük egy kicsit nagyobb lett. A bevételek emelkedtek, bár inkább az alacsonyabb marzstartalmú szegmensekben, mint a készülékértékesítés. A végkielégítések 3 milliárdos költsége húzta le az eredménysorokat. A gyorsjelentés önmagában inkább enyhén negatív árfolyamreakciót válthat ki, de a kereskedésnek az is irányt adhat, hogy mit mond a menedzsment a mai elemzői konferenciahíváson a riválisnak tekintett Digi júniusra várható mobilpiaci indulásáról.”
Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.