BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyengén zárt a magyar tőzsde

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A BUX 1,29 százalékos csökkenéssel, 40 537,85 ponton zárt hétfőn.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 530,36 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 40 537,85 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények

a Mol kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta, hogy a Richter 4,04 százalékos gyengülése húzta le a BUX-ot. A gyógyszergyártó részvényeinél a pénteken megjelent első negyedéves gyorsjelentés óta eladói nyomás uralkodik, ez a tendencia folytatódott hétfőn is. Hozzátette, a vezető részvények közül gyengült még az OTP is, utóbbira a kedvezőtlen nemzetközi hangulat volt hatással.

  • A Mol 14 forinttal, 0,45 százalékkal 3128 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,43 százalékkal 12 450 forintra csökkent, forgalmuk 4,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 454 forintra esett, forgalma 528,3 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 4,04 százalékkal 5220 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 4249,32 ponton zárt hétfőn, ez 17,21 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.