BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkerülte a magyar parkettet Európa optimizmusa

Stagnálással zárt tegnap a Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe. A BUX 41 367 ponton, alig 30 pontos emelkedéssel fejezte be a napot, viszonylag alacsony, 7,2 milliárd forintos forgalom mellett. A hazai börzére nem ragadt át az európai piacokat uraló pozitív hangulat, ahol jellemzően 1 százalék feletti erősödéssel zártak a meghatározó börzék, a frankfurti tőzsdeindex pedig csaknem 2 százalékkal került feljebb. A vezető hazai részvények a 0,64 százalékkal gyengülő Mol kivételével erősödtek. Az OTP 0,48 százalékkal 12 680 forintra emelkedett, a Richter 0,3 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 0,34 százalékkal került feljebb, az előbbi 5025 forinton, az utóbbi 437 forinton fejezte be a kereskedést. Továbbra is aktívak a befektetők az Est Media piacán, 900 millió forint feletti forgalmánál csak az OTP és a Mol részvényei mozgattak meg több pénzt, ennek ellenére a részvény félszázalékos mínuszban zárt. A nap vesztese az Akko Invest, amelynek árfolyama 5 százalékot esett. A forint gyengült az MNB kamatdöntését követően, az eurót 325,93 forinton jegyezték kora este.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.