BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban zárt a fővárosi börze

A BUX 41 367,22 ponton zárt kedden.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,21 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 41 367,22 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Gyenge teljesítmény a növekedés ellenére

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a magyar részvényindex enyhén emelkedett, a forgalom azonban alacsony volt. Úgy vélte, ez gyenge teljesítmény annak tükrében, hogy Európában nagyon jó hangulat uralkodik, például a német index közel 2 százalékos, de a francia is több mint 1 százalékos pluszban zárhatja a napot.

Európának bármely pontjára nézünk, elég jó emelkedéseket látni – mondta a vezető elemző. Különösen az autóipari cégek teljesítenek jól – tette hozzá -, a Daimler részvényei például közel 5 százalékot erősödtek, miután bejelentették, hogy egy kínai autógyártó bevásárolt a német cégbe.

Amerikában is zöldben nyitottak a tőzsdék, amit főleg a jó gyorsjelentések támasztottak alá. Kedden jelentett például a Coca-Cola, amely a vártnál jobb számokat közölt, és emelte idei eladási prognózisát, ennek köszönhetően délután 4 százalékos pluszban volt a részvény – mondta.

  • A Mol 20 forinttal, 0,64 százalékkal 3082 forintra gyengült, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények 60 forinttal, 0,48 százalékkal 12 680 forintra erősödtek, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 437 forintra nőtt, forgalma 224,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,30 százalékkal 5025 forintra emelkedett, forgalmuk 589 millió forintot ért el.
  • A BUMIX 4317,74 ponton zárt kedden, ez 7,16 pontos, 0,17 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.