Aranyhelikopterrel távozik a WeWork alapítója
A WeWork elfogadta a japán SoftBank nyolcmilliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagját – jelentette be tegnap hajnalban az amerikai irodahelyiség-megosztó startup. A megállapodás révén a SoftBank 80 százalékos irányító befolyáshoz jut az egyesült államokbeli cég felett. A mentőcsomagból ötmilliárd dollárt a meghiúsult tőzsdére lépést követően pénzszűkébe került WeWork sürgős feltőkésítésére fordítanak, míg további hárommilliárd dollárból a SoftBank a többi befektető részvényeire tesz vételi ajánlatot az év végéig. A japánok a Reuters szerint 19,19 dollárt ajánlanak majd részvényenként. A konstrukció mintegy nyolcmilliárd dollárra értékeli a céget, januárban még 47 milliárd dolláros tőzsdei kapitalizációval tervezték a nyilvános részvénykibocsátást. A közlemény ugyan nem említi, de a The Wall Street Journal szerint Adam Neumann, a cég alapító-vezérigazgatója is 1,7 milliárd dolláros kifizetésben részesül a japán technológiai holdingtól a cég irányításáról való lemondásáért. A távozó alapító egymilliárd dollárért adja át a részvényeit, ezen túlmenően 500 millió dolláros hitelt kap egy a JPMorgantől korábban felvett kölcsön visszafizetésére, végül a következő négy évre 185 ezer dollár tanácsadói díjat vehet fel, mégpedig előre. Neumann a jövőben csupán megfigyelői státuszban vehet részt a tech cég igazgatósági ülésein – egészítette ki bejelentését a WeWork. Több elemző értetlenül fogadta, hogy a céget gyakorlatilag fizetésképtelenné tévő Neumann „aranyhelikopterrel” távozhat, azonban a befektetők egy része támogatta a megállapodást. „Adam víziójának köszönhetően jött létre ez a nagyszabású cég, amely gyökeresen átalakította sokunk munkavégzését, életvitelét és gondolkodását is. Megérdemli, hogy némi pénzt magával vigyen mindazért, amit a cégért tett” – mondta például Matt Novak, az All Blue Capital ügyvezető partnere. Szon Maszajosi, a SoftBank vezérigazgatója az üggyel kapcsolatban kijelentette: továbbra is hisznek benne, hogy a WeWork úttörő szerepet játszhat a munkavégzés forradalmasításában. A japán befektető elkötelezett maradt az amerikai cég munkavállalói és üzletfelei iránt is, ezért duplázza meg a befektetését – közölte a SoftBank első embere. A Reuters úgy tudja, a munkavállalók tömeges elbocsátásokra készülhetnek.
Megfigyelők szerint a tranzakció nyomán a WeWork esélyt kap rá, hogy a tőkeinjekció és az új cégvezetés segítségével kilábaljon a válságos helyzetből, azonban az eddig a WeWork-részvények egyharmadával rendelkező SoftBankra nem vet jó fényt, hogy tovább önti a pénzt egy elhibázottnak bizonyult befektetésbe.


