BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ingatlanokat vásárolt a FuturAqua

Megvásárolta az alapi palackozóüzemével határos telkeket a FuturAqua. A társaság új elnöke a féléves eredményeket nem kommentálta.

Újabb lépést tett az alapi ásványvízüzem újraindítása felé a FuturAqua Nyrt., amely megvette a telephelyével szomszédos ingatlanokat. A társaság új elnöke részvényvásárlással demonstrálta a papír jövőjébe vetett hitét. „Szeptember végén megvásároltuk a palackozóüzemmel szomszédos telkeket, a négy egymás melletti ingatlanból álló, csaknem 12 ezer négyzetméteres terület már alkalmas egy nagyobb kapacitással rendelkező termelőegység megépítésére, mivel a hatályos jogszabályok értelmében a beépítés mérete elérheti a 3560 négyzetmétert” – mondta a Világgazdaságnak Hajnal Zsolt András, a társaság elnöke. Már a közlekedőutak felújítását is megkezdték, ugyanis a tervek szerint egy kamionok fogadására alkalmas rakodó is épül a telephelyen.

A FuturAqua Nyrt. még a nyár elején jelentette be, hogy újraindítják az alapi ásványvízüzemet, ahol néhány évvel ezelőtt felhagytak a gyártással. Akkor ezt a telített piaccal és a nyomott árakkal magyarázták. Az ásványvízgyártás egyébként az alapszabály miatt is fontos, mert ez garantálja a részvényesek vízvételi jogát, amely szerint önköltségi áron juthatnak jó minőségű ásványvízhez. Nemrégiben az is kiderült, hogy visszaváltható üvegpalackokkal térnek vissza az ásványvízpiacra.

A PET-palackok kiváltása is jelzi a szemléletváltást a cégnél. A nyáron ugyanis menedzsmentváltás történt: a távozó igazgatósági tagok jogászok voltak, a társaság új elnöke környezetvédelmi szakember. Hajnal Zsolt András szeptember utolsó napján 50 ezer darab törzsrészvényt vásárolt 110,38 forintos átlagáron, ami az alaptőke 0,0023 százaléka. Ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta, hogy korábban a befektetők kérdezték tőle, hogyan lehet elkötelezett a cég iránt, ha nincs FuturAqua-részvénye, a vásárlással tehát a papír jövőjébe vetett hitét demonstrálta. Mint kifejtette, az éves rendes közgyűlésen elfogadott stratégia szerint haladnak. Ennek része a társaság régi álma, a „vízpiac” is, amelynek megvalósulási formája egy kriptovaluta-platformra bevezetett termék, a watereum lehet. Ennek realizálására nemrégiben megalapították a Watereum Invest Zrt.-t, és már zajlik a kriptovaluta szabályozási és üzleti környezetének kialakítása.

A napokban közzétett féléves gyorsjelentés számai nem festenek túl szépen a tekintetben, hogy csoportszinten 15 millió 730 ezer forint veszteséget jelentett a társaság az idei első hat hónapról, szemben az előző év azonos időszakának 5 millió 401 ezer forintos veszteségével. Érdemes megjegyezni, hogy a működési ráfordítások sorában egy társult vállalkozás, a Vásárlómecénás kényszertörlése miatt közel 14 millió forint értékvesztés lett elszámolva. Kedvezőnek mondható, hogy az EcoPay korábban veszteséges vízutalvány-kibocsátása megszűnt, és a tárgyidőszakban és a bázisidőszakban sem konszolidált Human Goods Kft. társult vállalkozás 2 millió 469 ezer forint nyereséget termelt az első fél évben. A számok értékelését a társaság elnöke azzal hárította el, hogy az idei első fél év még teljes egészében az előző menedzsment időszakára esett, az új vezetés pedig a stratégiai célok megvalósításában inkább előre tekint.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.