BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lejtmenetben a nyugdíj-előtakarékossági számlák száma

A nyugdíj-előtakarékossági számlák és a tartós befektetési számlák száma is csökkent a nyár végéig tartó egy év alatt: igaz, a befektetések értéke csak az előbbieknél. A lejtmenetben több tényezőnek is szerepe lehet.

Számottevően csökkent az utóbbi egy évben az előtaka­rékossági célokat szolgáló számlák mennyisége – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybank statisztikái szerint augusztus végén a nyugdíj-előtakarékossági számlákból (NYESZ) már csak alig több, mint 107 ezret vezettek a kisbefektetők, ez 7,1 százalékkal – bő nyolcezerrel – kevesebb az egy évvel korábbinál. Tartós befektetési számlából (TBSZ) pedig már csak 313,4 ezret tartottak nyilván a nyár végén, ami hozzávetőleg 40 ezerrel – 11,2 százalékkal – volt kevesebb a 2018. augusztusinál. Ennek nyomán augusz­tusban összesen már csak valamivel több mint 420 ezer TBSZ-t és NYESZ-t vezettek a kisbefektetők a pénzügyi szolgáltatóknál, nagyjából 10 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál.

Fotó: Shuttersctock

A számlákon tartott befektetések értéke viszont vegyesen alakult. A NYESZ-eken tartott pénz mennyisége 1,9 százalékkal, 468,2 milliárd forintra csökkent az augusztus végéig tartó tizenkét hónap alatt, a TBSZ-eknél viszont 4,7 százalékos éves bővülést mutatott ki az MNB, 2720,9 milliárdos állomány mellett. Így a NYESZ-eken és a TBSZ-eken összesen tartott megtakarítások értéke 3190 milliárd forint közelében mozgott a nyár végén, ami 3,7 százalékos növekedés 2018 augusztusához képest.

Az egyes pénzügyi szolgáltatók részesedése azonban nem sokat változott a konstrukcióknál, legalábbis ami a számlákon lévő pénz mennyiségét illeti. A TBSZ-eknél a hitelintézetek részesedése az egy évvel korábbinál kissé magasabb, 67,1 százalékos volt augusztus végén a felhalmozott vagyonon belül, miközben a befektetési szolgáltatók 31,8, a hitelintézeti fióktelepek pedig 1,1 százalékos szeletet adtak a portfólióból. A NYESZ-nél már jóval nagyobb, 78,7 százalékos volt a hitelintézetek részesedése a nyár végén, miközben a brókercégek a megtakarítások valamivel több, mint ötödét, a banki fióktelepek pedig a 0,7 százalékát kezelték.

A TBSZ-ek és NYESZ-ek számának zsugorodásában több tényező is szerepet játszhatott. A NYESZ-nél leginkább az lehetett a meghatározó, hogy sokan – elkerülendő az idő előtti feltöréssel járó adófizetési kötelezettséget – a pénzüket néhány év után TBSZ-be irányították át.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatják

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.