Megragadhat a jelenlegi szinteken a kőolaj világpiaci ára a Goldman szerint
Az elmúlt napokban megfigyelt 60 dolláros hordónkénti szint körül maradhat a kőolaj világpiaci ára jövőre – áll a Goldman Sachs szerdai elemzésében. Az amerikai bankház módosította a 2020-ra szóló, napi olajkeresletre vonatkozó előrejelzését is. A friss prognózis szerint naponta 1,25 millió hordó ásványolajjal több fogyhat jövőre, mint idén, ez viszont csaknem 14 százalékkal kisebb érték a bank korábbi, 1,45 millió hordós előrejelzéséhez képest. A Goldman Sachs ráadásul erre az évre is kevesebb, 950 ezer hordós napi keresletnövekedéssel számol, ami jóval alacsonyabb a korábban várt 1,25 millió hordós napi növekménynél. A várakozásokat idézve a Reuters azt írta, hogy a kereslettel kapcsolatos aggályok, a világgazdaság lassulása és a globális feszültségek várhatóan nem eredményeznek nagyobb megugrást a nyersanyagjegyzésekben.

Fotó: Ian Forsyth/Getty Images
A nemzetközi piacokon tegnap, napközben 1 százalékos mínuszban, hordónként 59 dollár körül is állt a Brent nyersolaj ára, délután viszont 60 dollár fölé ugrott a kurzus.
A kevésbé derűs előrejelzéseken túl az olajárak csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy a hét közepén megjelentek a friss amerikai adatok, amelyek szerint a múlt héten 4,5 millió hordóval növekedtek a készletek – közölte az Amerikai Olajintézet (API). Ha az API-hoz hasonlóan az amerikai Energiainformációs Hivatal is megegyező tendenciáról jelent, az – kiegészülve a globális folyamatokkal – ismét negatív összképet eredményezhet az ásványolaj piacán.
Ezek a látványos készletnövekedést tükröző adatok és az, hogy továbbra is jelen vannak az aggodalmak a kereslet alakulásával kapcsolatban, azt mutatják, hogy a kőolaj-exportáló országokat tömörítő szervezet (OPEC) és szövetségeseinek év végi üléséig egyre kevésbé valószínű a tartós áremelkedés az olajpiacon
– fogalmazott a Reutersnek Warren Patterson, az ING szakértője.
A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja