BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kér a kis kínai cégekből a Nasdaq

Bár Washington még csak megpendítette az amerikai tőzsdéken szereplő kínai vállalatok kitiltását, a New York-i elektronikus börze, a Nasdaq már készen áll a szigorításokra.

A kínai cégektől mentesített tőzsdék egyelőre csak a befektetők rémálmaiban szerepelnek, valószínűleg a véget nem érő amerikai–kínai kereskedelmi háború egyik vaktöltényét lőtte el a Trump-adminisztráció a kiszivárogtatott információval, amely pénteken nem kis riadalmat keltett a parketten. Ezt látva, a pénzügyminisztérium azt a megnyugtatónak szánt kijelentést tette, hogy „jelen pillanatban” nincs terítéken a kínaiak tőzsdei tevékenységének blokkolása.

A Reuters értesülései szerint a Nasdaq viszont már most arra készül, hogy megnehezítse a kisebb kínai vállalatok elsődleges részvénykibocsátását (IPO), egyrészt a követelmények jelentős szigorításával, másrészt az engedélyezési eljárás elhúzásával. A tőzsdeüzemeltetőnek abból lett elege, hogy az IPO-ra jelentkező kínai cégek papírjait kínaiak jegyzik le, amerikai intézményi befektetőknek csak morzsákat hagynak.

Az IPO-ra jelentkező kínai cégek papírjait kínaiak jegyzik le a vádak szerint
Fotó: NASDAQ

Bevezetésük után is jellemzően alacsony marad a forgalmuk, tekintettel arra, hogy részvényeik a kevés kiválasztott befektető kezében összpontosulnak. Mindennaposak a likviditási gondok ezekkel a papírokkal. A Nasdaq viszont főként az amerikai nagybefektetők terepe, ha ők nem találnak maguknak megfelelő kínálatot, akkor odébb viszik a pénzüket. Negatív példaként az egyik kínai online gyógyszerkereskedőt említik: a 111 Inc. százmillió dolláros IPO-val jelentkezett tavaly, de a pakett, hogy, hogy nem, a vállalatvezetők közvetlen ismerőseinél landolt. Hasonló volt a helyzet az online szolgáltatásokat, termékeket kínáló Ruhnn Holdinggal, a Dogness állateledel-gyártóval vagy a Puxin kutatási-nevelési tanácsadóval.

A teljes cikket a Világgazdaság keddi számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.