A jegybank szerint drágán dolgozik a bankrendszer. Önök ezt rendre vitatják. Miért?
Amikor a hatékonyságot vizsgáljuk, nem lehet szó nélkül elmenni az olyan tények mellett, amelyek alapvetően megkülönböztetik a hazai bankszektort más országokétól. A banki összköltség 20 százalékát a szektor speciális adó- és jellegű kötelezettségei teszik ki. A bankadó és a tranzakciós illeték mellett ide kell számítani az Országos Betétbiztosítási Alapba, a Befektetővédelmi Alapba, a Kárrendezési Alapba és a Szanálási Alapba történő befizetéseket, valamint a jövőre emelkedő felügyeleti díjat is. Mindezeken felül fizetik a bankok a szokásos társasági adókat is: a nyereségadót, az iparűzési adót, az innovációs járulékot. Mi a dolgozóinkat bejelentve, rendes munkavállalóként foglalkoztatjuk, ez mintegy 35 ezer ember a szektorban, a dolgozói létszámra vetítve minden bizonnyal a bankszektor az egyik legnagyobb társadalombiztosítási befizető. Nem felejthető el az sem, hogy a nyereségadatokat az elmúlt években szépen javították egyszeri tételek, például a korábbi évek céltartalékainak visszaírása. Összességében sok a torzító tényező, de az idei harmadik negyedévi adat már jelzi, hogy a rendkívüli eredményjavító tényezők kifulladóban vannak, a jövőben már nem fogják módosítani az eredményességet. A magyarországi bankrendszer abban is különbözik, hogy a piaci környezetre óriási hatással van a túlzottan készpénzre épülő pénzügyi kultúra, ezzel pluszköltséget generálva minden szereplőnek. A 6500 milliárd forintnyi készpénz döntő része nem vesz részt a gazdasági körforgásban, és így – más országokkal összevetve – a bankszektorból hiányoznak a pénzügyi műveletekből származó bevételek. A tranzakciós adó a készpénz felé terel, így duplán negatív a hatása a költségszínvonalra.
De legalább a hiteleket egyre inkább keresik az ügyfelek. Tart a hitelboom.
A szektorszintű adatokat jócskán szépíti, hogy a legnagyobb bank teljes külföldi hitelezését is a magyar pénzintézeti szektor adataiba számítja a jegybank, de tény, hogy mostanában nem panaszkodhatunk. Az eredményeink is a volumenek növekedése miatt léptek felfelé, változatlan vagy éppen csökkenő marzsok mellett. A válság utáni egy-két évhez képest többszörösére felfutott hitelezést lényegében ugyanazzal a dolgozói létszámmal szolgálják ki a bankok. Ha szélesebbre tárjuk az ablakot, akkor láthatjuk, hogy itt is markánsan különbözik a magyar piac a régióstól. A válságot követő években a magyar ügyfelek mind a lakossági, mind a vállalati oldalon sokkal kockázatkerülőbbek lettek: a lakossági hitelállomány 2018-ban tudott először emelkedni. A lakosság GDP-arányos hitelállománya 15 százalékon áll, szemben Csehország 30 és Szlovákia 40 százalékos arányával, Ausztria pedig már 50 százalék felett jár. A kisebb volumen itt ugyanúgy hatékonysági tényező, mint a tranzaktálásnál. A babaváró csak a növekedésstruktúráját változtatja, de annak tényét nem. Az adatokból látszik, hogy a nettó hitelállomány tovább növekszik, habár ezeket a hiteleket részben a korábbi hitelek kiváltására is használják.
Ha már babaváró: egyre többen panaszkodnak, hogy a normál hitelek folyósítása lelassult, amit a szakemberek szerint a babaváróra irányuló koncentrált kereslet okozhatott. Így történt?
Azt gondolom, hogy a szektor – nem túl hosszú felkészülés után – példásan kezelte azt a rohamot, amely júliustól a bankokban jelentkezett. Nem szabad elfelejteni, hogy a jogszabály merészen, az ügyfeleket motiválóan kevés időt, tíz napot hagyott a teljes hitelbírálatra. Emiatt az egyéb hitelek ügyintézésére egy ideig valóban kevesebb erőforrás jutott, de azt gondolom, a szektor mára lényegében ledolgozta a lemaradását. A babaváró emellett rávilágított, hogy mennyi felesleges adminisztratív teher hátráltatja a hitelezési folyamatot: például a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőnek (NEAK) a szabályozás értelmében papíron kellett odaadnia az ügyfélnek azt a dokumentumot, amely a jogosultságát igazolja. Ezt be kellett vinnie a bankba, ahol beszkennelték, majd elektronikusan visszaküldték a NEAK-nak. És hogy tetézzem az abszurditást, később, amikor a megszületett gyerekek utáni jóváírást kell intézni, valószínű, hogy újra születnek majd pecsétes papírok is. Egyebek mellett ezért született meg a bankszövetségben az ötlet, hogy a digitalizációval kapcsolatos javaslatainkat pontokba szedve eljuttassuk a kormányzatnak. Szembe kellett néznünk ugyanis a ténnyel: bár a bankszektor öles léptekkel halad a digitalizáció útján, egyedül nem tudjuk megváltani a világot. A földhivataltól kezdve a NAV-on át a személyi azonosításig még számos helyen lenne fontos, hogy a már digitálisan létező adatokat ne kelljen papíron bemutatni a közhitelesség elismeréséhez. Ez a helyzet versenygyilkos előnyöket ad például azoknak a piaci szereplőknek, amelyek nem a magyar szabályok szerint szolgáltatnak. Ha azt akarjuk, hogy a hazai bankszektor eredményesen támogassa a magyar gazdaság növekedését, akkor olyan feltételeket kell teremteni, hogy egyforma pályán játszhassunk a fintech és a bigtech cégekkel. A szakma rendkívül sokat tesz a digitalizációért, de az eredményességhez az is kell, hogy hasonló tevékenység után hasonló szabályozói elvárásokat fogalmazzanak meg minden szereplővel szemben. Másrészt igenis le kell bontani azokat a bürokratikus akadályokat, amelyek ma még hátráltatják a korszerű ügykezelést. Szerencsére ezen a téren a kormányzat is jól halad. Gondoljunk csak bele, hogy még öt éve sem gondolta volna senki, hogy az adóbevallásának az elkészítését a magára vállalja, és neki csak rá kell bólintania a kész bevallásra.
Ha azt vesszük, hogy ötleteiket előadhatták a Nemzeti Versenyképességi Tanácsban, jó az indulás. Más területen is megfelelő a bankszektor, a Magyar Bankszövetség együttműködése a kormányzattal és a jegybankkal?
Februárban lesz öt éve, hogy megszületett a kormány, az EBRD és az Erste közötti megállapodás. Ez korántsem egyedüli, de szintén meghatározó jele volt annak, hogy aktív párbeszéd van a felek között. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy sok vitánk van egymással. Azt gondolom, számos ország bankrendszere örülhetne, ha ilyen konstruktív lenne a kapcsolat az állam, a jegybank és a bankszövetség között, és ennek eredményeit ma már több országban is elismerik. A már említett babaváró, a vagy éppen a Növekedési hitelprogram mind-mind olyan sikereket hozott, amelyek iránt számottevő érdeklődés mutatkozik a régió bankszövetségeit összefogó V8-as csoportban és a nyugat-balkáni államokban is. Azt gondolom, azzal, hogy magyar biztos irányítja az EU bővítési tárgyalásait, a közeljövőben arra is lesz lehetőség, hogy a hazai banki sikersztorik adaptációjával segíthessük a térség bankjait.
Mi lesz a magyar bankrendszerrel? Elemzők szerint túl sok apró bank van a hazai piacon.
Megélnek, de az azért jelez valamit, hogy a magyar piacról hiányoznak a középbankok. Felerősödhet a konszolidáció, ha a piacról kikopnak az eredményjavító egyszeri tételek, miközben a digitalizációs előírások és a szükséges fejlesztések költségei nagyot nőnek. Ám azt is látni kell, hogy a hazai bankok tulajdonosainak jó részét nem elsődlegesen a helyi megtérülés vezeti a magyar leány fenntartásakor. A nagy nemzetközi bankházak mérlegében sokszor statisztikai kerekítésnek tűnhet a magyar teljesítmény, viszont jól mutat egy EU-tagállamban kitűzött zászló a térképen, különösen a nemzetközi piacokon operáló vállalatok számára. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben Magyarország és a régió viszonylag jól teljesít, hiszen itt még vannak kamatok. Joachim Wuermeling, a Deutsche Bundesbank alelnöke épp a napokban írt egy cikket arról, hogy nullaszázalékos tarifákból nem lehet stabil bankrendszert fenntartani. Nyugat-Európában a bankszektort és a betéteseket feláldozták azért a célért, hogy a negatív kamatokon keresztül beindítsák a gazdasági növekedést. Ez negyedik éve tart, még sincs fenntartható, egészséges fejlődés. A rendszerbe pumpált rengeteg pénzből több állam nemhogy csökkentette, hanem növelte az adósságát, és strukturális reformokat sem valósított meg. Az európai vezető bankházak piaci ára mindezek következtében mélyponton van, régiónk pénzintézeteit viszont tizedakkora méretük ellenére sok esetben kétszeresére árazzák, mint Európa nagyobb bankházait. Miközben mi küzdünk egy sor, korábban már felsorolt problémával és kihívással, nálunk az emelkedő bérdinamika szépen hajtja a hitelezést, a szigorú hitelfék-szabályozás csökkenti a nem teljesítő állományok kialakulásának veszélyét, és a sok munka árán régiónkban aktuálisan jó a banki megtérülés. Van tehát elég feladat, kihívás és eredmény, éppen ezért jó itt bankárnak lenni, különösen a digitális világ kapujában.
