BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Párizs, London és Frankfurt is pluszban zárt. A BUX részvényindexe csökkentéssel zárta a hétfőt.

Emelkedéssel zárták hétfőn a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék, a kedvező hangulat továbbra is annak volt köszönhető, hogy az Egyesült Államoknak és Kínának sikerült tető alá hozniuk a hónapok óta várt kereskedelmi részmegállapodást.

  • A londoni FTSE-100 mutató 2,23 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 0,94 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 1,23 százalékos pluszban zárt.
  • Madridban 1,22 százalékkal, Milánóban pedig 0,84 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató.

    Csökkenéssel zárt a BUX

     

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 45 603,92 ponton zárt hétfőn.

    A páneurópai indexek közül

  • a Stoxx Europe 600 1,39 százalékkal,
  • az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,31 százalékkal,
  • míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,12 százalékkal emelkedett.
  • Fotó: Shutterstock

    A New York-i tőzsdén

  • a Dow Jones ipari átlag 0,62 százalékos,
  • az S&P 500-as index pedig 0,84 százalékos mínuszban,
  • míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 1,05 százalékos pluszban állt az európai tőzsdezárás idején.
  • A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

    A legközelebbi, februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,26 százalékos pluszban, 65,39 dolláron, a WTI pedig 0,22 százalékos nyereségben, 60,11 dolláron forgott este háromnegyed hatkor.

    A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,12 százalékkal, 1479,45 dollárra süllyedt.

    Egy euróért 1,1141 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,20 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.