BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Londontól Budapestig zöldben a tőzsdék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Emelkedéssel zárták pénteken a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék annak nyomán, hogy az Egyesült Államok és Kína megerősítette, sikerült tető alá hozniuk a hónapok óta várt kereskedelmi részmegállapodást. A BUX történelmi csúcson zárt.

  • A londoni FTSE-100 mutató 1,10 százalékos,
  • a frankfurti DAX-index 0,46 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 0,59 százalékos
  • pluszban zárt. Madridban 1,01 százalékkal nőtt, Milánóban viszont kivételként, 0,26 százalékkal esett az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,09 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,89 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,67 százalékkal nőtt.

    Történelmi csúcson a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 45 760,15 ponton zárt pénteken.

    Európában a nap nyertesei az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok voltak, alindexük 3,7 százalékkal ugrott meg. A kiskereskedelmi vállalatok 2,9 százalékkal, a bankok, valamint a nyersanyagipari cégek pedig 1-1 százalékkal drágultak.

    Londonban a parlamenti választások végeredményének örültek a befektetők. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a kormányzó Konzervatív Párt erőteljes új felhatalmazást kapott az előrehozott parlamenti választáson a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelére. A 650 egyéni választókerület közül a konzervatívok 365-ben nyertek, vagyis 365 fős frakciót alakíthatnak a jövő kedden összeülő új alsóházban, így a Brexit január 31-i határidejéig könnyen el tudják fogadni a szükséges törvényeket.

    A New York-i tőzsdén a Dow Jones ipari átlag 0,21 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,18 százalékos mínuszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,03 százalékos pluszban állt az európai tőzsdezárás idején. Az indexek újabb rekordokat döntöttek, miután Pekingben megerősítették, hogy megszületett az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás. Miután azonban kiderült, hogy hivatalosan még nem írták alá az egyezséget, lefelé indultak el a mutatók.

    Olaj, arany, deviza

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

    A februári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,07 százalékos pluszban, 64,89 dolláron, a WTI pedig 1,00 százalékos nyereségben, 59,77 dolláron forgott este fél hatkor.

    A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,63 százalékkal, 1481,55 dollárra nőtt.

    Egy euróért 1,1130 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,02 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.