Szibéria ereje már Kínát is táplálja

Ünnepélyes keretek között átadták tegnap az 55 milliárd dollárból megépült Szibéria Ereje gázvezeték első szakaszát, ami mérföldkő az orosz–kínai energetikai kapcsolatokban. A két országot összekötő első 3 ezer kilométeres gázvezeték Kelet-Szibériából, Jakutföldről indul, és a kevésbé iparosodott északkelet-kínai tartományoknak szállít földgázt, egyelőre Csanglingig. A továbbépülő vezeték 2024-re éri el az orosz–kínai határtól 3370 kilométerre eső Sanghajt. A beruházást azt követően kezdték meg 2015-ben, hogy előtte harminc évre szóló államközi gázszállítási szerződést írt alá a két ország. Ennek a volumene eléri a 400 milliárd dollárt. Az árképlet üzleti titok, a Reuters pekingi elemzőktől úgy tudja, hogy az olaj világpiaci ára és a konkurens tüzelőanyag áraiból képezett kosár szerepel viszonyítási alapként. Oroszország ezzel egy csapásra Kína egyik legfontosabb gázszállítójává lép elő Türkmenisztán és Ausztrália mellé, egyben Peking csökkenti a függését a cseppfolyósított gáztól (LNG), azaz épp attól, amit az amerikaiak szeretnének minél nagyobb tételben eladni a kereskedelmi háború egyik legfontosabb exportcikkeként. Sőt, a vezeték átadásával Peking bármikor kijátszhatja az orosz gázkártyát a tárgyalásokon.

A Szibéria Ereje a gázt szállító Gazpromnak és az átvevő, a Kína gázellátásának 70 százalékát magáénak tudó PetroChinának hozhat majd profitot, de a környezetvédelem is nyer, ugyanis a nyomvonal mentén fekvő városokban a levegőszennyező szénalapú áramtermelést és fűtést ki tudják váltani a tisztább gázzal. A vezetékbe jövőre 4,6 milliárd köbméter gázt táplál be a Gazprom, innen fokozatosan növelik a mennyiséget az újabb szakaszok átadásával, végül a teljes, 38 milliárdos kapacitást 2025-re érik el.

A Gazprommal szemben a PetroChinának akadhatnak még gondjai az átvett gáz értékesítésével, mivel vevőket kell találnia rá, s a járulékos beruházások, az elosztói infrastruktúra kiépítése is költségekkel jár. Igaz, ehhez a felhasználóknak is hozzá kell járulniuk, s az utóbbi öt évben párhuzamos fejlesztések voltak az ellátási területen. Érdekeltté kell tenni a cégeket, hogy a szénről gázra álljanak át, ezt pedig egy olyan környezetben, ahol a feldolgozóipar versenyképessége érdekében az energiaárakat hatóságilag maximálják, a szén pedig könnyen hozzáférhető és nagyon olcsó. Ráadásul a rizikót a PetroChina futja, a leszerződött gázért akkor is fizetnie kell, ha nem veszi át. Ezt a szempontot is figyelembe vették, amikor egy kiegészítő, 5-6 milliárd köbméteres tároló későbbi megépítéséről határoztak. A PetroChina alelnöke, Ling Hsziao a múlt hónapban azt nyilatkozta, hogy az orosz gáz valamivel olcsóbb lesz a türkmén importnál, de így is veszteségük lesz rajta, amíg a hatósági gázárak ennél alacsonyabbak maradnak. Idővel az árképletet is át kell írni, mert 2014-ben 100 dolláros olajárra dolgozták ki, ma viszont 60 dollárba kerül a nyersanyag hordója. A fentiek tükrében nem csoda, hogy a PetroChina árfolyama az idén 23 százalékot gyengült. A Szibériából érkező gáz a 2025-ig másfélszeresére bővülő kínai igények tizedét fedezi.

A Gazprom évi

38

milliárd köbméter gázt szállíthat Kínába