BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább mérséklődött a babaváró szerződések volumene

760 milliárdnál járt október végén a új otthonokra felvett kölcsönök piaca.

Az év első tíz hónapjában 1879,6 milliárd forintnyi lakás- és fogyasztásihitel-szerződést kötöttek a háztartások – folyószámlahitelek nélkül –, ami látványos, 48,1 százalékos emelkedés 2018 hasonló időszakához képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A csaknem másfélszeres növekedésben kulcsszerep jutott a babaváró konstrukció júliusi bevezetésének is: a jegybank szerint a támogatott hitel pályafutásának első négy hónapjában összesen 352,3 milliárd forintnyi szerződést kötöttek a jogosultak.

Jelentős segítség a Babaváró, de érdemes körültekintőnek lenni a számunka megfelelő hitel-intézet kiválasztásakor.
Fotó: Shutterstock

Figyelemre méltó viszont, hogy a babaváró konstrukció hatása – amint az várható is volt – az idő előrehaladtával fokozatosan csökken: októberben már „csak” 73,3 milliárd forint értékben szerződtek az ügyfelek, miközben az egy hónappal korábbi volumen majdnem elérte a 100 milliárdot.

A babaváró kölcsön hatása természetesen a fogyasztási hitelek kihelyezésein is meglátszik, hiszen a konstrukciót az áruvásárlási és egyéb hitelek között tartja nyilván az MNB. Így nem csoda, hogy az első tíz hónapban kötött fogyasztásihitel-szerződések értéke több mint a duplájára, 1121,3 milliárd forintra ugrott egy év alatt, az áruvásárlási és egyéb kölcsönöknél pedig több mint kilencszeres a növekedés. A fogyasztási hitelek között domináns személyi kölcsönöknél is igen jó ütemű, 25 százalékos a bővülés az új szerződéseknél, már majdnem elérte a 480 milliárd forintot.

A teljes cikket a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatja

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.