BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megfertőzte a hazai tőzsdét a koronavírus

K. T. | A vezető tőzsdeindexek világszerte gyengültek a Kínából kiinduló, és már a WHO szerint is globális egészségügyi vészhelyzetet jelentő új koronavírus okozta befektetői aggodalmak nyomán. A hazai részvénypiac május óta nem látott esést könyvelt el január utolsó hetében: a BUX 43 072 pontig, 3,2 százalékkal került lejjebb. A pesti tőzsde esését döntően a két vezető papír, az OTP és a Mol zuhanása okozta. A legrosszabb teljesítményt ezúttal is a Mol nyújtotta, amely 4,8 százalékos gyengüléssel, 2580 forinton fejezte be a hetet, két hét alatt pedig csaknem 10 százalékkal esett a kurzus jelentősebb negatív hír nélkül. Az OTP 4,2 százalékkal 14 120 forintra esett vissza, a Richter és a Magyar Telekom ugyanakkor viszonylag ütésálló maradt. A gyógyszergyártó részvényeinek árazása 0,6 százalékkal 6540 forintra mérséklődött, a Telekom-papír pedig egyforintos gyengüléssel, 454 forinton zárt. A hazai börze lejtmenetével párhuzamosan gyengült a forint is, a magyar fizetőeszköz az euróval szemben új mélyponton, 338-as szinten is járt a héten, és pénteken is csupán 337,14 forintig kapaszkodott vissza a kurzus. A dollárt 304 forinton jegyezték a pénteki piaczáráskor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.