BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indulhat a fogyasztóbarát lakásbiztosítás

B. M. T. | A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el – és erről tegnap értesítette is – a Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) program első pályázatát benyújtó Union Biztosító Zrt.-t – jelentette be a jegybank. Ennek nyomán a biztosító a döntésétől függően akár azonnal megkezdheti Magyarországon az MNB-nek bejelentett, minősített termékek forgalmazását. A jegybank adatai szerint szinte minden hazai biztosító el kíván indulni a fogyasztóbarát konstrukcióval, de a lassabban startolókhoz képest előnybe kerülnek és piacot hódíthatnak majd azok a szereplők, amelyek hamarabb jelennek meg az MFO-termékükkel.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra és egyéb, a háztartásokat érintő tipikus kockázatokra nyújt fedezetet – emlékeztet a közlemény. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát, a kizárásokat és mentesüléseket az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további károk biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító. A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető az MFO-termékeknél. Fontos kritérium emellett, hogy a kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél legfeljebb öt, e fölött tíz munkanap lehet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.