A Magyar Telekom egy részvényre jutó fair, azaz valós értékét 570 forintra becsülte legújabb frissített modelljében Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető részvénypiaci elemzője, miután nem egészen két hete a társaság közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését, a befektetőket és az elemzőket egyaránt megdöbbentő 20 forintos osztalékjavaslatát, valamint a részvényenként
5 forint további ráfordítást jelentő, 5,2 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programját. Az elemző szerint mind bevételeit, mind eredményadatait tekintve erős évet zárt a Telekom. Sőt, a fokozódó verseny és az emelkedő költségek dacára a KBC a következő években is szolidan növekvő árbevétellel és EBITDA-eredménnyel számol.
„Közben nem lehet nem észrevenni – írja Cinkotai Norbert –, hogy a csak a Magyar Telekomnál várhatóan 100 milliárd forintot is meghaladó kiadásokkal járó 5G-s fejlesztések idővel erősebb növekedési pályára állíthatják az iparágat.” A stabil osztalékfizetés viszont általában a megállapodott cégek jellemzője. Úgy tűnik tehát, hogy az 5G-s technológia egyrészt a megugró beruházási igény miatt, másfelől az általa generált növekedés révén is kimozdíthatja a Telekom-részvényt eddigi osztalékpapír-státuszából. Innen nézve az elemző szerint már racionális, hogy a cég a részvény-visszavásárlásokat favorizálja az osztalékfizetéssel szemben. Ráadásul az előbbi megoldás a társaság számára kedvezőbb, mert információs előnyéből eredően akkor vásárolhat, amikor a részvény viszonylagosan alulárazott. Érthetetlen ugyanakkor, hogy a teljes juttatási program miért nem éri el a korábban ígért, papíronkénti 27 forintot, ami csupán 2 milliárd forint pluszköltségbe került volna – hangsúlyozza Cinkotai. A vírusválság előtti 454 forintos részvénykurzushoz mérten az új osztalék egyébként 4,4 százalékos hozamot nyújt, miközben az intézmények által is elérhető, kockázatmentes tízéves államkötvény hozama ennek éppen a fele.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.