Pénz- és tőkepiac

Amerika nagyon nagyot ment, de Európában is pluszban zártak a tőzsdék

Óriási nyereségekkel zártak az amerikai piacok. Londontól Párizsig is pluszban fejezték be a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek, ahogy a BUX is nyereséges napot tudhat maga mögött.

Vegyes nyitást követően erős pluszban zártak szerdán a főbb európai tőzsdeindexek:

  • Londonban az FTSE-100 index 1,44 százalékos,
  • a frankfurti DAX 1,18 százalékos, míg
  • Párizsban a CAC-40 index 1,32 százalékos
  • pluszban fejezte be a kereskedést a MarketWatch adatai szerint.

    A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,49 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,44 százalékkal nőtt.

    Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 0,06 százalékos emelkedéssel zárt szerdán.

    Az európai befektetők kockázatvállalási hangulatát javította, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer (Federal Reserve) kedden rendkívüli kamatcsökkentést hajtott végre az új koronavírus által okozott járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak kivédésére. A piacok azt remélik az MTI tudósítása szerint, hogy a világ többi nagy központi bankja követi a Federal Reserve példáját. A kanadai jegybank már szerdán kamatot csökkentett, a várt 25 bázispont helyett 50 bázisponttal 1,25 százalékra szállította le az irányadó kamatot. Az Európai Központi Banktól 10 bázispontos kamatcsökkentést várnak a piacok.

    Óriási pluszban zárt Amerika

    Az Egyesült Államokban a piacok megnyugvással vették tudomásul, hogy Joe Biden, az Obama-kormány alelnöke a szuperkedden tartott előválasztásokon megakasztotta Bernie Sanders vermonti szenátor menetelését az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltsége felé. Biden tarolt a déli államokban, és összesen nyolc államban győzött az előválasztást tartó 14 szövetségi állam közül.

    A keddi nagy eséseket követően szerdán jelentős nyereséggel zártak a főbb New York-i tőzsdeindexek:

  • a Dow Jones ipari átlag 4,53 százalékos,
  • az S&P 500-as index 4,22 százalékos, míg
  • a Nasdaq-piac összetett mutatója 3,85 százalékos
  • pluszban zárta a kereskedést.

    Olaj, arany, deviza

    A globális szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkenésre váltott, miután Szaúd-Arábia és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) többi tagállama a monitoring bizottság bécsi ülésén nem tudta Oroszországot rávenni arra, hogy fogadjon el további napi 1-1,5 millió hordós kitermelés-csökkentést az árak megtámasztásának érdekében.

  • A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,08 százalékos mínuszban, 51,30 dolláron,
  • az áprilisi szállítású WTI pedig 0,42 százalékos veszteségben, 46,98 dolláron forgott.
  • A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,40 százalékkal, 1637,85 dollárra süllyedt.

    Egy euróért 1,1134 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,33 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

    európai piacok amerikai piacok tőzsdezárás
    Kapcsolódó cikkek