BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelkedett a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,96 pontos, 2,36 százalékos emelkedéssel zárt szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 745,96 pontos, 2,36 százalékos emelkedéssel, 32 328,27 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy egész Európában és az Egyesült Államokban is jó hangulat volt a piacokon, ami leképződött Budapesten is, így zöldben tudott zárni a magyar index. Hozzátette, a BUX jobban teljesített, mint a regionális indexek.

A vezető papírok közül különösen a Mol erősödött, mely 4,57 százalékos pluszban zárt.

Az olaj piacán óriási mozgások voltak, azonban végül erőre kapott az olaj, a WTI jegyzése ismét 15 dollár felett mozog és a Brent is jelentősen emelkedni tudott, valószínűleg ezért tudott a Mol is közel 2000 forinton zárni. Hozzátette, az OTP is jó napot zárt, egyedül a Magyar Telekom fejezte be a napot gyengüléssel.

A vezető elemző szerint egész Európában jelentős pluszokat látni, a BÉT zárásakor a német DAX index és a francia index is közel 1,5 százalékos pluszban volt, és az Egyesült Államokban is 2 százalék körüli pluszt mutattak a vezető indexek.

A forint gyengült szerdán, aminek fő oka Török Lajos szerint az lehet, hogy az államkincstár a korábbiakkal szemben új ajánlásokat adott ki, nagyobb államháztartási hiánnyal számolnak mint korábban, és felmerült eurokötvények kibocsátása is 4 milliárd euró értékben.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szerdai bejelentése szerint a kormány a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos negatív gazdasági kilátások és a járvány gazdasági hatásait mérsékelni hivatott fiskális politikai lépések eredményeképp a GDP 1 százalékáról 2,7 százalékára módosította a 2020-as költségvetés eredményszemléletű hiánycélját, az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya így 367 milliárd forintról 1234 milliárd forinttal, 1601 milliárd forintra emelkedik. Az ÁKK az eredeti tervekben szereplő 1 milliárdról 4 milliárd euróra emelte a devizakötvény kibocsátási keretet, továbbá 1652 milliárd forinttal növelte az intézményi forintkötvény kibocsátások tervezett volumenét. Az adósságkezelő az eredeti terveknél mintegy 900 milliárd forinttal alacsonyabb lakossági állampapír értékesítéssel tervez.

  • A Mol 87 forinttal, 4,57 százalékkal 1990 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,87 százalékkal 8160 forintra nőtt, forgalmuk 8,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 6 forinttal, 1,60 százalékkal 368 forintra gyengült, forgalma 228,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,79 százalékkal 6380 forintra emelkedett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3232,54 ponton zárt szerdán, ez 187,56 pontos, 6,16 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.