Ismét új mélypontot ért el a forint
Óvatos korrekcióval indult tegnap a kereskedés az európai részvénypiacon, a vezető indexek 0,2-0,3 százalékos pluszban nyitottak. A hangulaton sokat javított, hogy a reggeli adatok szerint a kínai beszerzésimenedzser-indexek 50 pont köré emelkedtek történelmi mélypontjukról, van tehát remény, hogy a kínai gazdaság hamar talpra áll a járvány után. Délutánra azonban útkeresésbe váltottak a piacok, a vezető indexek a stagnálás környékén oldalaztak.
Ugyan az elmúlt időszakban az európai részvénypiacokon javult valamelyest a hangulat, főleg a hatalmas léptékű európai stimulusok hírére, de
több európai index a 2008-as válság óta a legrosszabb negyedéven van túl.
esett január eleje óta. A tengerentúli börzéken a kezdeti mínuszok után a vártnál magasabb amerikai fogyasztói bizalmi adat javította a hangulatot.

Az optimizmus a térségünkben is érződött: az orosz, a lengyel és a cseh tőzsdemutató is ralizott, de a régió emelkedését a BUX vezette, délután már bő 4 százalékos pluszban állt. A devizapiacon a zöldhasú magára talált, a dollárindex 0,8 százalékot menetelt délre, míg az euróval szembeni keresztárfolyam csaknem 1 százalékot emelkedett. A dollárerősödés nem kímélte a fejlődő piaci devizákat, a kelet-közép-európai régió összes devizája gyengült, köztük a forint új történelmi mélypontra, az euróval szembeni 360-as szint fölé csúszott.
A forintot nagyon megviselte az elmúlt pár hét, az év eleji viszonylagos nyugalom után a járvány európai színre lépése eltüntette a vevőket a piacról.
A hazai deviza március eleje óta a 335-ös szintről már 7,5 százalékot gyengült, január eleje óta 9,1-et, amivel az egyik legrosszabbul teljesítő fejlődő piaci deviza. A keresztárfolyam technikai képe sem ad okot az örömre: az elemzések szerint a 360-as szint áttörése után a 370 és 375 közti keresztárfolyamig zuhanhat a jegyzés. Az új mélypont elérését az is kiválthatta, hogy több fejlődő piaci proxy deviza – mint a török líra vagy a dél-afrikai rand – is új mélypontra zuhant. Ez úgy is katalizálhat forintgyengülést, hogy nincs közvetlen kapcsolat a fizetőeszközök közt.
A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható


