BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól startoltak a részvényindexek New Yorkban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az első negyedéves beszámolók javították a befektetők hangulatát.

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán, miután a hét első két napján masszív veszteségeket szenvedtek el az olajárak összeomlásának következtében.

  • A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,81 százalékos,
  • az S&P 500-as mutató 1,99 százalékos,
  • a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 2,08 százalékos
  • pluszban indította a kereskedést.

    A befektetők hangulatát javította, hogy több nagyvállalat a vártnál jobb eredményekről számolt be első negyedéves gyorsjelentésében.

    A Texas Instruments elektronikai vállalat árfolyama 2 százalékkal, a Chipotle Mexican Grill gyorsétteremláncé 6,5 százalékkal, a Delta Airlines légitársaságé pedig 3,5 százalékkal nőtt a nyitás előtti elektronikus kereskedésben. Az olajvállalatok is erőre kaptak, így az Exxon Mobil 1,9 százalékkal, a Chevron pedig 1,6 százalékkal drágult.

    A nagy nyugat-európai tőzsdéken is emelkednek az indexek. Szerda délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 2,37 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,26 százalékos, a párizsi CAC-40 1,07 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,27 százalékos pluszban állt. Milánóban 1,68 százalékkal, Madridban pedig 1,33 százalékkal emelkedett a vezető tőzsdeindex.

    A nemzetközi bankközi devizapiacon szerda délután egy euróért 1,0868 dollárt adtak, 0,08 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest viszont 0,04 százalékkal erősödött a dollár, 107,81 jenen forgott.

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

    A legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 9,36 százalékos pluszban, 21,14 dolláron, a WTI pedig 21,35 százalékos nyereségben, 14,04 dolláron forgott fél négykor.

    Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,18 százalékkal, 1705,54 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 2,25 százalékkal 1725,80 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.