BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vállalkozások és társasházak is dönthetnek a hitelek fizetése mellett

A lakossági ügyfelek mellett a vállalkozásoknak és a társasházaknak is megvan a lehetőségük arra, hogy ne vegyék igénybe a fizetési moratórium jelentette könnyítést és változatlanul törlesszék hiteleiket, amennyiben szeretnék. Az OTP Bank ügyfeleinek ehhez csupán egy nyilatkozatot kell kitölteniük és emailben elküldeni.

A kormány meghatározott ügyfélkör számára tőke-, kamat- és díjfizetési moratóriumot hirdetett a koronavírus világjárvány gazdaságot érintő hatásainak enyhítésére. Ez a fizetési haladék az OTP Bank vállalati ügyfeleinek nagy részét is érinti. A rendelet szerint ezeknek a társaságoknak 2020. december 31-ig nincs tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettségük. Ahhoz, hogy részt vegyenek a moratóriumban, nem kell semmit tenniük, fizetési kötelezettségüket automatikusan szünetelteti a hitelintézet.

Lehetőség van azonban arra is, hogy az ügyfelek egyáltalán nem, vagy csak részben vegyék igénybe a fizetési haladékot.

Fotó: Kallus György / VG

Azok az ügyfelek, akik továbbra is a szerződésben meghatározottak szerint szeretnék teljesíteni tőke, kamat és díjfizetési kötelezettségeiket külön, írásban kell nyilatkozatot tenniük az OTP Bank felé a honlapon található nyilatkozat kitöltésével, majd emailben elküldeni a bank által az érintett ügyfeleknek küldött tájékoztató levélben szereplő email címre.

A fizetési haladékot a moratórium ideje alatt később is kérhetik az ügyfelek, tehát az a társaság vagy társasház, illetve lakásszövetkezet, amelyik most a törlesztést választja, megváltoztathatja döntését és év végéig bármikor kihasználhatja a moratórium jelentette könnyítést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.