Pénz- és tőkepiac

Hatalmas érdeklődés övezi a Diákhitel Pluszt

A legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget igényelték.

Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több, mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget

– mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a számításaik szerint az év végéig akár a 75 ezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitel Központtól részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben új hitelek folyósításával. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszámolt, hogy az első hiteleket már a jövő héten folyósíthatják.

A járvány magyarországi felbukkanása óta azon is folyamatosan dolgozunk, hogy a gazdasági visszaesés miatt a lehető legkevesebb kárt szenvedje el hazánk. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a hallgatókat és a fiatalokat is támogatjuk: nélkülük ugyanis nem lehet újraindítani az országot, és pláne nem lehet közép- és hosszú távon is eredményes nemzetgazdaságot építeni

– fejtette ki Schanda Tamás.

Fotó: MTVA/ Jászai Csaba

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatti elrendelése óta, a vonatkozó kormánydöntések végrehajtásával összesen mintegy 45,5 ezer felsőoktatási hallgató és volt hallgató számára nyújtott és nyújt azonnali pénzügyi segítséget a központ. Ez részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben a május 1-től elérhető Diákhitel Plusz bevezetésével és a többi diákhitel termék igénylési feltételeinek könnyítésével valósul meg – fejtette ki a vezérigazgató. Magyar Péter arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi 11 600 új diákhitel szerződéshez képest idén – 2003 óta nem látott magasságba – 30 000-re nőhet az új diákhitel-igénylések száma.

A gazdaság lassulása és a munkaerőpiacon tapasztalt negatív trend miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került hallgatók azonnali megsegítésével jelen helyzetben a MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ tud a legtöbbet tenni a felsőoktatási lemorzsolódás drasztikus megnövekedésének megakadályozására

– mondta Magyar Péter. A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy több uniós tagállam, köztük Németország is hasonló, kamatmentes hitelekkel igyekszik segíteni a felsőoktatási hallgatókat.

Az igénylések száma hamarosan tovább növekedhet, ugyanis rövid időn belül elérhetővé válik a Diákhitel Plusz felnőttképzésekhez kapcsolódó változata. Ennek keretében maximum 1,2 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes hitelt vehetnek fel azok, akik az ITM által kijelölt képzéseken vesznek részt.

Diákhitel Plusz Diákhitel Központ ITM
Kapcsolódó cikkek