BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol és az OTP vezette a ralit

A gazdaságok újranyitásáról érkező kedvező hírek optimizmussal töltötték el a befektetőket, a tegnapi tőkepiaci kereskedésnek a vevők szabtak irányt Európa-szerte. A nyugat-európai indexek 2,5-4 százalékkal emelkedtek, a pesti börze is a felülteljesítők közé került 3,75 százalékos erősödésével. A BUX 1350 pontos menetelés után 37 ezer pont fölött fejezte be a napot, csaknem három hónap után először.

A hazai tőzsde a két legnagyobb forgalmú blue chip, az OTP és a Mol ralijának köszönhetően szárnyalt. A bankpapírt 16 milliárd forintos forgalom mellett 5,5 százalékkal, 11 390 forintig húzták fel, míg az utóbbi időben gyengélkedő Mol 5 százalékos erősödéssel újra kétezer forint fölé tudott kerülni. A Richter 1,8 százalékkal drágult, a Magyar Telekom viszont 0,4 százalékkal gyengült. A gyógyszerrészvényt 6770, a távközlési papírt pedig 395 forintért adták a zárásban. A legjobban teljesítő hazai részvény a 6,2 százalékot ugró Waberer’s volt. A forint folytatta erősödését az euróval szemben, tőzsdezáráskor 344,4 forintot kértek az európai ­fizetőeszközért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.