Lendületet vehet a feltörekvő piaci rali
A pozitív meglepetéssel szolgáló amerikai munkaerőpiaci adatok ismeretében egyre nehezebb okokat találni arra, hogy a következő napokban ne folytatódjon, és ne vegyen újabb lendületet a feltörekvő piacok eszközeinek ralija. Az iShares MSCI Emerging Markets ETF (MSCI EM ETF) árfolyama tegnap 33,7 százalékkal állt magasabban a márciusi mélypontjánál, a kockázatos eszközök iránti étvágyat a javuló amerikai foglalkoztatottsági trendek mellett az OPEC+ hét végi egyezsége is fokozta. Mindebből pedig azt a következtetést vonták le a befektetők, hogy a globális gazdasági kilátásokra egyre optimistábban lehet tekinteni. A feltörekvő piaci devizák összesített volatilitása számottevően, 2011 óta nem látott mértékben csökkent a múlt héten, s a részvénypiacok sem zártak ilyen erős hetet kilenc éve, az MSCI EM ETF árfolyama öt kereskedési nap alatt 6,8 százalékkal emelkedett. Ömlik a pénz a kockázatos eszközökbe, s vele együtt adták a múlt héten az amerikai államkötvényeket: a lejáratig mindössze évi 0,66 százalék hozamot nyújtó, tízéves lejáratú állampapírból annyi tőke áramlott ki, hogy az árfolyamesés hatására egy hét alatt 0,9 százalék fölé emelkedett a hozama.
Ennek ellenére sok még a bizonytalanság a járvány vállalati profitot romboló hatásaival kapcsolatban – ismerte el a Bloombergnek Abu Hweij, az Allied Investments Partners vezetője, de mint mondta, a befektetői döntésekben most a gazdaságok újranyitása került fókuszba, a cégek jövedelmezőségéért ráérnek később aggódni a piacok. A feltörekvő piaci (EM) emelkedést most technikai indikátorok is támogatják: az MSCI EM devizaindex pénteken áttörte a száznapos mozgóátlagot, ami további erősödést jelez. Igaz, a fellendülés törékeny, a heti fontosabb makroadatok ismeretében akár fordulatot is vehet: holnap, még a Federal Reserve kamatdöntő ülése előtt érkeznek adatok a májusi inflációról és az ipari termelői árakról Kínából, s mint az ING elemzői kommentjében jelezte, a közelmúlt konfliktusai miatt az is szinte borítékolható, hogy az Egyesült Államok újra devizamanipulációval vádolja meg Kínát. A Bloomberg összesítésében a magyar piacra is kitérnek: a májusi inflációt 2,2 százalékosra várják, s kiemelik, hogy a forint háromhetes erősödő trendben van az euróval szemben, ami a leghosszabb pozitív szériája november óta. A Reuters is írt tegnap a háromhavi csúcsra kapaszkodó EM-részvényindexekről, amit véleményük szerint a vártnál gyorsabb globális gazdasági talpra állás támogat. A Morgan Stanley pénzpiaci stratégája szerint pillanatok alatt változtak a kilátások, a korábban gondolt lassú fellendülés helyett már ők is V alakút várnak, ezért ügyfeleiknek azt javasolják, fogadjanak a három- és tízéves amerikai kötvényhozamspread kiszélesedésére. A hírügynökségnek nyilatkozó Stephen Innes, az AxiCorp globális piacokért felelős vezető stratégája szerint az amerikai munkaerőpiaci adatok láttán a piac arra számít, hogy a májusi és júniusi fogyasztási adatok is jobbak lehetnek a vártnál, s ha ez valóban így alakul, tehát a trendet a kiskereskedelmi forgalmi számok is alátámasztják, az újabb óriási lökést hozhat a piacokra.
Óvatosabbak az Erste szakértői, hírlevelükben már túlzó optimizmusnak vélik az S&P 500 index új csúcsra, 3500 pontra emelkedéséről szőtt ábrándokat. „Inkább óvatosnak kellene lenni a kissé túlvett piacokon” – írták. Például azért, mert tegnap kiderült, sok esetben besorolási hibát vétettek a pénteken közölt átfogó munkaerőpiaci kép készítésekor az amerikaiak. A hiba abból adódott, hogy több esetben foglalkoztatottnak regisztráltak olyanokat, akiket átmenetileg elküldtek a munkahelyükről. Ezzel a májusi munkanélküliségi ráta 16,3 százalék lett volna a publikált 13,3 százalékkal szemben, sőt a hibát már az áprilisi adatokban is elkövették. Az Erste megjegyzi, hogy a javuló tendencia ezzel összességében fennmaradt, de abszolút értelemben magasabb értékek a valósak.


