BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A 4iG műholdat lőhet ki néhány éven belül

 Az első magyar, műsorszórásra, internet- és telefonos szolgáltatásra, adatátvitelre és kutatási feladatokra is alkalmas műhold 2024-ben állhat föld körüli pályára.

A 4iG űrtávközlési céget alapít – jelentette be tegnap délelőtt a cég igazgatósága, miután a Budapesti Értéktőzsdén felfüggesztették a kereskedést a társaság részvényeivel. A CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt.-ben, amely ötmillió forint jegyzett tőkével és 365 millió forint tőketartalékkal jön létre, a 4iG 51 százalékos többségi tulajdoni hányaddal és irányító befolyással rendelkezik majd, az Antenna Hungária Zrt. 44 százalékos, a New Space Industries Zrt. pedig 5 százalékos tulajdoni részhez jut.

A vállalat létrehozásával az alapítók célkitűzése, hogy 2024-ben föld körüli pályára állítsák és hosszú távon üzemeltessék Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdját. A CarpathiaSat 2024-től, húsz éven keresztül rendelkezik majd a föld körüli pályaszakasz üzemeltetési jogával. A 4iG stratégiai célja, hogy Magyarország mellett a kelet-közép-európai régió vezető informatikai és infokommunikációs vállalatává váljon, és meghatározó pozíciókat építsen ki a távközlési szektorban. Az első magyar, műsorszórásra, internet- és telefonos szolgáltatásra, adatátvitelre és kutatási feladatokra is alkalmas műhold pályára bocsátása és hosszú távú üzemeltetése jól illeszkedik a 4iG növekedési stratégiájába – közölte a társaság.

„Az idén 25 éves 4iG történetének újabb fontos állomásához érkezett. A CarpathiaSat létrehozása és az első magyar kereskedelmi műhold fejlesztése, illetve üzemeltetése olyan úttörő vállalkozás, amely jelentős fejlődési potenciált és további üzleti lehetőségeket is biztosít társaságunk számára. Az informatika és az infokommunikáció mellett ugyanis olyan technoló­giai iparágakban is jelentős szaktudásra és képességekre tehetünk szert, mint a távközlés vagy az űripar. Célunk, hogy az alapító társaságok mellett stratégiai együttműködést alakítsunk ki az iparágban jelentős tapasztalatokkal rendelkező hazai és nemzetközi vállalatokkal, emellett kiemelten számítunk a programban a hazai egyetemek és kutatók közreműködésére is” – hangsúlyozta a bejelentés kapcsán Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója.

A bejelentést követően, délután két órakor kezdődött újra a kereskedés a technológiai cég részvényei­vel, amelyek három óráig csaknem 100 millió forintos forgalomban több mint 3 százalékkal, 660 forintra drágultak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.