Nagyot ment a 4iG, gyengült a forint
M. E. | Vegyesen alakultak tegnap a főbb európai tőzsdeindexek. Míg a DAX, a CAC 40 és az FTSE kissé emelkedni tudott, Milánóban és Madridban – vélhetőleg a járványhelyzettől sem függetlenül – inkább a medve volt az úr. A BUX 0,2 százalékkal, 36 534 pontra ereszkedett, a részvénypiacon mindössze 3,7 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok. Az OTP árfolyama 2,1 milliárd forintos forgalomban 0,4 százalékkal, 11 030 forintra csökkent, míg fél százalékkal, 1779 forintra drágult a Mol. A Richter egész nap 0,5 százalék körüli mínuszban volt, ám az utolsó félórában majdnem pluszba húzták, végül 0,1 százalékkal süllyedt a kurzusa, és 7195 forinton zárt. Alig 11 millió forint értékben kötöttek ügyleteket a Magyar Telekomra, ám a távközlési papír annál markánsabban, 1,4 százalékkal, 378 forintra gyengült. A kisebb kapitalizációjú cégek részvényei közül 3,2 százalékkal, 338 forintra zuhant a CIG Pannónia, viszont majdnem 3 százalékkal, 655 forintig ralizott a 4iG. A forint sokat gyengült az euróval, kevesebbet a dollárral szemben. Az euró lapzártakor 348,7 forinton, a dollár 293,9 forinton állt.


