A dollárra figyelnek az árupiacok
Az erősödő dollár és az alacsony infláció rányomta a bélyegét a fémek, elsősorban a nemesfémek árfolyamára. Az arany ára 1900 dollár alá zuhant, de az 1837-es szint, amely a március–augusztusi rali 38,2 százalékos Fibonacci-korrekciója, elegendő támaszként szolgált, és megállította az esést.
Ez a mozgás magával rántotta az ezüstöt is, amely az augusztusi csúcsáról már több mint 20 százalékot esett.
Bár a réz árfolyama nem gyengült ilyen nagyon, technikai szempontból letörte az emelkedő trendvonalat. A kínai rézkohók a napokban 9,4 százalékkal növelték a minimális finomítási áraikat a bányákkal folytatott éves ártárgyalások előtt.
Ezt általában akkor teszik, ha bőséges az érckínálat, most azonban ez csak taktikázás lehet a kohók részéről az év végi tárgyalások előtt.
A fémszektorbeli árfolyamesés viszont azt mutatja, hogy a korreláció az egyes eszközcsoportok közt lényegesen megnövekedett.

A legutóbbi ármozgások fényében világos, hogy mekkora erővel rendelkezik a dollár a piac felett a kockázatvállalási hajlandóság szempontjából. Ezért nem meglepő, hogy az S&P 500-tól az aranyig, az olajtól a kávéig számos piacnak sikerült támaszt találnia, és visszapattanni a száznapos mozgóátlagától.
Az OPEC+ találkozóját követően visszatértek a bikák a kőolaj piacára. Abdelaziz bin Szalmán szaúdi energiaügyi miniszter elítélte a megállapodás szerinti kvóta felett termelő tagokat, és szintén figyelmeztette az olajat shortoló spekulánsokat, hogy ne akadályozzák a királyság törekvéseit az olajárak szinten tartásában.
A héten elsősorban Líbiára (ahol növekszik a termelés), az erősödő dollárra, az amerikai készletadatokra, valamint Trump és Biden első vitájára figyel majd a piac.
A földgáz árfolyama az amerikai tőzsdén nagyot ugrott az elmúlt napokban, miután hideget jeleztek az időjárási jelentésekben.
A nagy felhalmozott készletek ellenére az egyre valószínűbb erős fűtésszezon, úgy tűnik, több és több shortoló spekulánst késztet megadásra.


