Az Európai Központi Banktól (EKB) csütörtökön nem várható kamatcsökkentés, azonban az elmúlt hetek fejleményei alapján nem lesz eseménytelen az ülés – vélik az OTP Bank makrogazdasági elemzői. Ennek oka, hogy bár az euróövezetben – a világ többi részéhez hasonlóan – augusztusig gyors ütemben haladt a kilábalás, azonban szeptembertől a szolgáltató szektorra vonatkozó adatok több európai gazdaságban is lassulást mutattak.
A negatív folyamatokat tetézi a koronavírus-járvány második hulláma, amely októberben több európai országot az első hullámmal szinte megegyező szigorúságú lezárásokra kényszerített. Ráadásul a napi esetszámok alakulását tekintve a lezárásra szoruló országok listája még korántsem végleges. A bizonytalanság pedig növeli a negyedik negyedévi recessziós kockázatokat, ráadásul az ősz helyett inkább 2021 közepére, második felére tolódott a vakcinához való hozzáférés lehetősége, ami a vártnál lassúbb kilábalást vetít előre.
Az OTP Banknál az EKB gyors cselekvésére számítanak az említett folyamatokon túl az eurózónában rendkívül alacsony infláció miatt is. „Ám mivel a jegybank mozgástere igencsak mérsékelt, amit tehet, az az, hogy kibővíti a kötvényvásárlási programját. Ezen túlmenően arra számítunk, hogy az amerikai központi bank (Fed) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) után az EKB is további erőteljes fiskális lazításra fogja ösztönözni az országokat” – foglalta össze a várakozásokat Módos Dániel makroelemző. Pénteken érkeznek az euróövezeti inflációs adatok, amelyek szintén megmozgathatják a piacokat.
A hét leginkább figyelemmel kísért adata a harmadik negyedéves amerikai GDP lehet, amely mellett számos európai ország is közzéteszi gazdasága háromhavi teljesítményének fő mutatóját. Ezek az adatok megmutatják, hogy a május közepén újranyitott gazdaságok milyen mértékben tudtak visszakapaszkodni a második negyedéves visszaesés után. A harmadik negyedévről eddig beérkező adatokból az látszik, hogy bár a nyitás utáni visszapattanás mindenhol jelentős volt, a sokkal nagyobb fiskális lazítás miatt az Egyesült Államok lehagyta az euróövezetet. Jól mutatja ezt például a kiskereskedelmi forgalom alakulása, amely szeptemberben a tengerentúlon már 7 százalékkal haladta meg a járvány előtti szintet, míg az euróövezetben augusztusban (onnan ez az utolsó elérhető adat) csak mintegy 3,4 százalékkal múlta felül a pandémiát megelőző időszakét.
Az ipar kilábalása tekintetében az eurózóna valamivel jobban teljesített, azonban az építőipar alakulása megint csak az USA-ban kedvezőbb. Az elemzői várakozások szerint az előző negyedévhez képest 6,7 százalékkal nőhetett az amerikai gazdaság kibocsátása, míg az euróövezetben – a nagyobb második negyedéves visszaesés miatt – 9 százalékkal bővülhetett a GDP.
„Rossz hír, hogy előretekintve a vírusjárvány második hulláma miatt, az akadozó amerikai és európai fiskális lazítás következtében a kilábalás sokkal lassabban fog folytatódni, ráadásul a több országban bevezetett – az első hullámhoz fogható – lezárások következtében a negyedik negyedévben újra recesszióba fordulhat több gazdaság is” – írta Módos Dániel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.