BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európába is ralit hozhat a Mikulás

A jegybanki pénzbőség továbbra is megmarad, a költségvetési ösztönzőcsomagok sora is folytatódhat.

Az amerikai elnökválasztás lezárul­tával kiárazódhat vagy legalább jelentősen mérséklődhet a bizonytalanság a tőkepiacokon. A jegybanki pénzbőség továbbra is megmarad, a költségvetési ösztönzőcsomagok sora is folytatódhat. Az eurózónában a jegybank is meglebegtette az újabb decemberi lazítások lehetőségét, aminek elsősorban taktikai jelentősége van:

bármilyen piaci zavar esetén a befektetők bízhatnak az EKB további likviditásfokozó intézkedéseiben.

Az amerikai részvénypiacok szep­tember elejéig minimális volatilitás mellett száguldottak új történelmi csúcsra, majd megtört a lendület. Kétszer is kisebb lokális mélypontokra estek az indexek, ahonnan újra célba vették a korábbi csúcsot, jelenleg néhány százalékkal alatta állomásoznak. Erős ellenállásnak ígérkezik ez a szint, a kitörést eddig nemcsak az elnökválasztás körüli bizonytalanság akadályozta, hanem főként az európai járvány miatt felerősödött félelem.

A járvány második hulláma miatt bevezetett korlátozó intézkedések késleltethetik a korábban V alakot mutató világgazdasági visszazárkózást,

és könnyen vezethetnek visszaeséshez, majd elhúzódó, lassú regenerálódáshoz.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ha a piacoknak sikerül áttörniük a mostani szinteket, akár egy kisebb Mikulás-rali is kialakulhat az év utolsó két hónapjában. Egyelőre a növekedési és a momentumtényezők adják az emelkedés lendületét, ami a kisebb vállalatok részvényeiben túlárazottságot okoz, de a befektetők kénytelenek a piachoz igazodni, így folytatódhat a likviditás beáramlása a pandémia miatt egyébként is felértékelődő technológiai szektorba.

A growth részvények mellett vi­szont nagy számban találni olyan értékalapú befektetési lehető­sé­geket – szektorokat vagy régiókat –, amelyek egy hosszú távú portfólió­szemléletben sokkal attraktívabbak, mint a sok esetben túlhúzott technológiai szektor vállalatai.

Az európai részvények – és ezeken belül a régiós részvények – lemaradók voltak az elmúlt időszakban,

miközben az értékeltségek attraktívnak mutatkoznak, ami hosszú távon kedvező bázisa lehet a részvénybefektetéseknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.