Pénz- és tőkepiac

Az Opus visszafogta a költségeket

Az Opus árbevétele csaknem negyedével esett vissza az első három negyedévben, azonban az eredménysorokon számottevő javulást ért el a csoport.

Az Opus Global bevételei az első három negyedévben az előző év azonos időszakához mérten 24 százalékkal, 162 milliárd forintra csökkentek, azonban mivel a működési költségei nagyobb arányban, 32 százalékkal zsugorodtak,

a cégcsoport üzemieredmény-szinten a tavalyi veszteséggel szemben 9,9 milliárd forint nyereséget gazdálkodott ki

– derül ki a tegnap közzétett gyorsjelentésből.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

Szintén nagyot javult a konszern EBITDA-ja, amely mintegy 50 százalékkal, 26,2 milliárd forintra nőtt. A vállalat konszolidált adózott profitja meghaladta a 3 milliárd forintot, miközben az előző évben több mint 5 milliárd forint volt a veszteség. A csoport konszolidációs köre tavaly óta sokat változott, míg 2019 végén még 54 társaság eredményeiből számolták ki az eredményeket, addig idén szeptember 30-án már csak 36 társaság tartozott ebbe a körbe. A többi között az energetikai szegmens társaságai is kikerültek márciusban a vállalatcsoportból. Az árbevételben az ipari termelés szegmense adta a legnagyobb, 65 százalékos részarányt, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar 27 százalékot, a turizmus 9 százalékot képviselt. Az ipari szegmens bevétele a már ismert, megkötött szerződésállomány alapján várhatóan továbbra is tartja részesedését a cégcsoport bevételeiben.

A működési költségekben az anyag jellegű ráfordítások mértéke 15 százalékkal csökkent a bázisadatokhoz képest,

a személyi jellegű ráfordítások értéke pedig nem kevesebb, mint 57 százalékkal esett vissza. A vizsgált időszakban a foglalkoztatottak száma 3277 volt. A létszámadatokban bekövetkező jelentős csökkenés nagymértékben az energetikaszegmens leválasztásával magyarázható, ám a hosszabb távú szállodabezárások miatti csoportos leépítés is jelentős szerepet játszott.

Az Opus tegnap közölte azt is, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben nem tartja meg a december 21-re összehívott közgyűlését, a meghirdetett napirendi pontról a hatályos kormányrendelet értelmében aznap az igazgatóság fog dönteni. A cég indítványozta a Magyar Nemzeti Bank módosult feltételek szerinti

Növekedési kötvényprogramjában való részvételt, ennek keretében 39 milliárd forintot kíván bevonni.

Opus Global
Kapcsolódó cikkek