Pénz- és tőkepiac

Felértékelődés jöhet a Távol-Keleten

Több érv is szól amellett, hogy 2021-ben a feltörekvő piacok felülteljesítők lehetnek a fejlett piacokkal szemben.

Több érv is szól amellett, hogy 2021-ben a feltörekvő piacok felülteljesítők lehetnek a fejlett piacokkal szemben, ám jelentős különbségek adódhatnak egyes régiók között. A távol-keleti régiós részvénypiacok globálisan is az élvonalba kerülhetnek, amihez nagyban hozzájárulhat a kínai gazdaság koronavírus-járvány utáni gyors felépülése. A régiós országok legfontosabb kereskedelmi partnere ismét növekedési pályára állt, és a Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint

Kína lehet az egyetlen G20‑as ország, amely az idén is növekedni tud,

a jövőre várt 8,2 százalékos pluszról már nem is szólva.

A feltörekvő régió esélyeit tovább javítja a novemberben tizenöt ázsiai és óceániai ország által aláírt RCEP-egyezmény. A világ legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodása a globális 38 százalékát érinti. Az együttműködés az oltás terén is megvalósul, a kínai fejlesztésű vakcinák gyorsan eljuthatnak a régió országai­ba, ahol az immunitás elsőként alakulhat ki. Így már nem is meglepő, hogy a kínai beszerzésimenedzser-indexek több mint fél éve már a bővülést jelző 50 pont feletti tartományban tartózkodnak, és a környező országok makromutatói is markánsan javulnak.

A kedvező részvénypiaci folyamatokban nagy szerepet játszhat, hogy az amerikai dollár gyengülő pályára állhat. A dollárban eladósodott távol-keleti országok versenyképességét ez jelentősen növelheti, hasonlóan a támogató monetáris és fiskális politikához. A jegybanki likviditás és a kormányzati kiadások hátszele mellett az elfojtott lakossági kereslet normalizálódása és a vállalatok által felvett elővigyázatossági hitelek beruházásra fordítása is élénkítően hathat a gazdasági teljesítményekre a régióban.

A feltörekvő részvénypiacok azonban

meg sem tudták közelíteni a legnagyobb amerikai cégeket tartalmazó S&P 500 index utóbbi tíz évben elért 250 százalék feletti emelkedését.

Még az MSCI Far East index sem tudott 90 százaléknál nagyobb pluszt elérni, de a következő évtized vonzóvá teheti a befektetők számára Ázsia részvénypiacait.

STRATÉGIA távol-kelet Generali MSCI Kína Munkácsi Dávid
Kapcsolódó cikkek