BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kockázatosabb eszközök az év végén is jól fogytak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kadlót Tibor | Decemberben is folytatódott az európai befektetési alapok gyarapodása, az alapkezelőknél több mint 122 milliárd eurót helyeztek el, jócskán túllépve ezzel a novemberi, csaknem 75 milliárd eurós tételt – derül ki a Refinitiv Lipper statisztikáiból. A kiugró év végi értékesítés némi pozitív meglepetést keltett az adatszolgáltató szerint, hiszen a felerősödő koronavírus-járvány, az amerikai elnökválasztás és az új demokrata elnök beiktatását megelőző átmeneti időszak, valamint az utolsó pillanatig húzott Brexit-tárgyalások is jócskán növelték a piaci bizonytalanságokat.

Minderre fittyet hányva ezúttal is főként a kockázatos eszközöket zsákolták a befektetők. Változatlanul a részvényalapok a legnépszerűbbek, amelyekből 58,9 milliárd eurót táraztak be az előző havi 63,4 milliárdos mennyiség után, a kötvényalapok iránt pedig háromszorosára, 25 milliárd euróra nőtt a kereslet. A többféle eszközből építkező vegyes alapok félmilliárd euróval többet, 8,3 milliárd eurót szívtak fel. Tőkét csak a jóval kisebb méretű ingatlan-, árupiaci és alternatív alapok veszítettek, a visszaváltások azonban egyik kategóriánál sem haladták meg az egymilliárd eurót. A piaci környezet törékenységét ezzel együtt is érzékelték a megtakarítók, amit jelez, hogy a likvid pénzpiaci alapokba közel 32 milliárd euró érkezett, több, mint az előző két hónapban együttvéve.

A szektorok közül a legvonzóbbnak a széles körű tőzsdei kitettséget adó globális részvényalapok bizonyultak 21,4 milliárd euróval, az amerikai részvényekbe fektető alapok 6,9, a feltörekvő piaci részvényeszközök pedig 6,4 milliárd euróval ugyancsak a dobogón végeztek. A pólus végén a svájci ingatlanalapok, a brit részvényalapok és az európai vállalati kötvényekből válogató alapok állnak, amelyekből rendre 1,5, 1,4, illetve 1,2 milliárd eurót váltottak vissza. A decemberben megugró keresletet a BlackRock fölözte le a leginkább, az amerikai szolgáltatónál 28,4 milliárd eurót kötöttek le a megtakarítók, jócskán megelőzve ezzel a francia Amundi és BNP Paribas 9, illetve 6,3 milliárd eurós értékesítését.

A negyedik negyedév összességében jól alakult az alapkezelők számára, három hónap alatt mintegy 267 milliárd eurót bíztak a portfóliómenedzserekre a befektetők, ennek több mint fele a részvényalapokban talált helyet magának. Az év utolsó hónapjaiban felpörgő értékesítés révén a pandémiától sújtott 2020 egésze is kifejezetten erős lett az alapkezelőknél: a 2019-es 303,9 milliárd euróval szemben 574,3 milliárd eurót szívtak fel a piacról tavaly a befektetési alapok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.