BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő forgalomban gyengült a BUX a héten

A héten a részvénypiac forgalma 51,44 milliárd forint volt, míg az előző héten meghaladta a 74 milliárdot.

Csökkenő forgalomban gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 630,22 ponton zárt pénteken, 574,23 ponttal, 1,30 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

A héten a részvénypiac forgalma 51,44 milliárd forint volt, míg az előző héten meghaladta a 74 milliárdot.

Az Equilor Befektetési Zrt. összefoglalójában kiemelte: a hét elejét nagy lendülettel kezdte a BUX-index, azonban a 45 ezer pontos ellenállás áttörését követően lefordult a jegyzés és a hét fennmaradó részén a támasz szinteket volt érdemes figyelni, végül a pénteki kereskedésben a 44 ezer pontos támasz is elesett.

A vezető részvények is többnyire lefelé korrigáltak a héten, egyedül a Richter tudott emelkedni. A Jefferies elemzői 10 ezer forintra emelték a gyógyszergyártó vállalat 12 hónapos célárfolyamát, a korábbi 9150 forintról. Az elemzők továbbra is vételre ajánlják a Richter részvényét.

Fotó: Kallus György

A forint erősödött a héten. Az euró-forint fontos szint közelébe ért péntekre. A 355 forintos támasz lehet megállíthatja a rövid távú forinterősödést. Míg a dollár-forint ismét a 293 forintos szint közelébe zuhant.

  • A héten a legnagyobb mértékben, 2,97 százalékkal a Richter árfolyama erősödött, pénteken 8160 forinton zárt, heti forgalma 11,8 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom a héten 0,88 százalékkal erősödött, pénteken 399,5 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 910 millió forint volt.
  • Az OTP-részvények ára 1,73 százalékkal csökkent a héten, pénteken a papír 13 600 forinton zárt, forgalma meghaladta a 24 milliárd forintot.
  • A héten a Mol árfolyama 4,93 százalékkal esett, a papír a hét utolsó kereskedési napján 2238 forinton zárt, heti forgalma 9,6 milliárd forint volt.
  • A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3774,64 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 21,51 ponttal, 0,57 százalékkal magasabban.

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.