BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bayer: idénre is maradnak jogi esetek

Az elemzők által vártnál gyengébb eredménnyel zárta a negyedik negyedévet a Bayer. Kicsivel a várakozás alatt alakult a konszern árbevétele is, 10,1 milliárd euró helyett 10 milliárd lett. A tisztított EBITDA-soron pedig a várt 2,49 milliárd ­eurónál alacsonyabb összeget, 2,39 milliárdot realizált a német társaság. Az EBITDA csökkenésében szerepet játszott az amerikai dollár és a brazil reál árfolyamának gyengülése, valamint az észak-amerikai agrárpiaci verseny kiéleződése.

A Bayer a negyedévet 308 millió euró nettó nyereséggel zárta, ami 78,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A beszámoló szerint a gyógyszergyártási szegmensben a pandémia – a sokkal kevesebb orvos-páciens találkozó miatt – főleg a fogamzásgátló eszközök értékesítését befolyásolta negatívan. A teljes év mérlege 41,4 milliárd euró árbevétel mellett 10,5 milliárd euró veszteség, jórészt amiatt, mert az egyszeri tételek (amerikai kártérítések) több mint 23 milliárd dollárt emésztettek fel.

Az idei évet illetően a csoport optimista, 42–43 milliárd euró közti forgalom és 11,2-11,5 milliárd eurós korrigált EBITDA szerepel a menedzsment előrejelzésében. A jogi költségek azonban 2021-ben is mínuszba vihetik a készpénztermelést, a glifozátperekre 8 milliárd eurót különített el a társaság.

A 2020‑as veszteség ellenére a menedzsment részvényenként 2 euró osztalék kifizetését javasolja, egy évvel korábban 2,8 ­euró volt a juttatás. A befektetők adták a Bayer-papírokat tegnap, a jegyzés csaknem 4 százalékkal csökkent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.