BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkent az Opus-tulajdon a Nehézgépkezelőben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Új befektetők emeltek tőkét a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű gépjárműveket kölcsönző cégben.

Kedden tette közzé a BÉT honlapján az OPUS GLOBAL, hogy a társaság közvetett kisebbségi tulajdonában álló Mészáros M1 Nehézgépkezelő Kft. értesítése szerint a társaság által a Kft.-ben korábban fennálló 34,13 százalékos tulajdoni hányada az új befektetők által végrehajtott tőkeemelésre tekintettel 20,71 százalékra csökkent.

Az Opus részvény 3 forintos emelkedéssel reagált a hírre.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A Mészáros M1 Nehézgépkezelő Kft.-t tavaly januárban alapították, fő tevékenysége a 3,5 tonnánál nagyobb tömegű gépjárművek kölcsönzése. Az Opus pedig tavaly október 6-án jelentette be, hogy egy üzletrész-csereügylettel 34,13 százalékos részesedést szerzett a Nehézgépkezelőben.

Januárban a DM-Ker jelezte, hogy szándéknyilatkozatot írt alá az Opus Global egyik érdekeltségével a jövőbeni stratégiai együttműködésről, s akkor Vitkovics Péter, a DM-Ker fel­ügyelőbizottsági elnöke és straté­giai tanácsadója úgy nyilatkozott a Világgazdaságnak: a végeredmény lehet akár közös érdekeltség létrehozása, de az is elképzelhető, hogy az Opus Global vagy a leánycége, a Mészáros M1 Nehézgépkezelő részesedést szerez a DM-Ker Nyrt.-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.