BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lélektani szintnél az amerikai tőzsde

Fontos szintek közelébe ért el az amerikai tőzsde, az S&P 500 árfolyama is erről árulkodik. Az elején persze le kell szögezni, hogy az S&P 500 eddig nagy menetelést mutatott, alig egy éve, a koronavírus-járvány megjelenése után, 2200 pontnál volt a mélypontja, most pedig már a 4000 pontot közelíti az árfolyam.

Panaszra tehát aligha lehet okuk a befektetőknek, de talán épp a csaknem duplájára emelkedő tőzsdeindex jelenthet kockázatot, hiszen sokan gondolkozhatnak már ilyenkor az esetleges profitrealizáláson. Emellett a pozicionáltság vagy a készpénz aránya olyan szinteken áll, hogy nem biztos, hogy tovább fokozható az optimizmus. A tőzsdei álmoskönyvek szerint ezek nem a legkedvezőbb jelek, és a profikat már inkább óvatosságra szokták inteni. A spekulatív tőke elmúlt hetekben látható beáramlása persze hosszú ideig kitarthat, de az egyes részvényekben vagy szektorokban látható árfolyammozgások is nyugtalanítónak tűnnek.

A jelentési szezon eddig összességében nem sikerült rosszul az Egyesült Államokban, a cégek meglepetésre a profitsoron is növekedésre voltak képesek. Ugyanakkor a 2020-as bázisév összehasonlításra nem a legjobb, főleg a 2019-es számokat kell majd figyelni, ott pedig van még tér a javulásra. Másrészt az S&P 500 árfolyama is igen fontos lélektani szint előtt áll. Fogódzót főleg a 2000 és 3000 pontos szint jelenthet, és az előjelek nem a legkedvezőbbek. A 2000 pontot először 2014 augusztusában sikerült elérni, ám innen mindössze 6 százalékos emelkedést sikerült bemutatni 2015 júniusáig. Közben többször is korrekciót lehetett látni 1800-1900 pontig, érdemben meghaladni ezt a szintet csak 2016 végétől tudták.

A 3000 pont elérése 2019 júliusában következett be, itt is háromhavi oldalazás-korrekció következett. Bár a járvány előtti hetekben 3400 pontig is elszaladt az index, még 2020 június végén is nagyon közel állt a 3000 ponthoz, az egyéves hozam a lélektani szint elérése után itt sem volt erős. Gyülekeznek tehát a felhők a piacok felett, a 2021. év elég izgalmasnak ígérkezik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.