BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javulhattak a Magyar Telekom számai

A lezárások alatt is változatlan maradt az igény a Magyar Telekom szolgáltatásaira, miközben jól mehetett a készülékértékesítés is, sőt a cég valószínűleg a költségeiből is faragott.

A járvány ellenére a Magyar Telekom az előző év azonos időszakához mérten minden lényeges soron növekedést érhetett el a tavalyi negyedik negyedévben, legalábbis ez derül a társaságot követő elemzői vélemények konszenzusából. Noha a kilenc elemzőház átlagolt előrejelzéséből adódó 184,6 milliárd forintos bevétel mindössze 1 százalékkal múlná felül a bázist, a várt közel 62 milliárd forintos EBITDA már 7 százalékos bővülés lenne. Még nagyobb lehet a különbség a 2020-as év javára az üzemi eredmény ágán, hiszen a 24,5 milliárd forintos konszenzus nem egészen 23 százalékkal szárnyalná túl a referencia-időszak tényadatát.

Az adózott eredmény esetében pedig 11 százalékos javulással lenne egyenértékű a 2020 utolsó három hónapjára taksált 14,4 milliárd forint.

A már korábban is érzékelt kedvező trend folytatódását várják az Erste Bank elemzői is, akik külön is publikált prognózisukban – a konszenzushoz hasonlóan – úgy látják, a Magyar Telekom árbevétele 1 százalékkal bővülhetett a negyedév során. A minimális növekedést pedig azzal indokolják, hogy a lezárások folyamán is változatlan maradt az igény a telekommunikációs szolgáltatásokra, ráadásul a karácsonyi időszak alatt is nyitva tartó boltokban jól mehetett a készülékértékesítés is.

Fotó: Kallus György/VG

A mérsékelten növekvő árbevétel ellenére az EBITDA a költségcsökkentő intézkedések révén közel 6 százalékkal emelkedhetett – folytatja az Erste. Az adózott nyereség pedig 13 százalékkal haladhatta meg a bázist, holott a bank az előző évinél alacsonyabb pénzügyi eredménnyel kalkulált. Mindennek következtében a Telekom a 2020-as év egészében nagyjából stabil árbevétellel és 1-2 százalékkal növekvő EBITDA-val teljesíthette célkitűzéseit.

A bank elemzői ugyanakkor továbbra is óvatos osztalékpolitikára számítanak, szerintük részvényenként – az előző évivel megegyezően – 20 forint lehet majd az osztalék, ötmilliárd forintról hárommilliárdra csökkenhet viszont a saját részvények vásárlására fordított keretösszeg.

Összességében kedvező negyedéves jelentést és az éves célok teljesítését várja a KBC is.

A prognózist jegyző Cinkotai Norbert vezető elemző úgy véli, a profitszámok alapvetően javulhatnak a 2019-es negyedik negyedévhez képest, még ha ez inkább a marzsok erősödésével, semmint a bázist szerinte kétmilliárd forinttal alulmúló, 180 milliárd forintra becsült árbevétellel magyarázható is.

graf vg

A csekély mértékű elmaradás amúgy döntően a rendszerintegrációs és információtechnológiai (SI/IT) szegmens gyengébb teljesítményére vezethető vissza, ami egyúttal az elemző szerint azt is jelenti, hogy a bevételeken belül nőhetett a magasabb marzsú szolgáltatások súlya, ami viszont pozitívan hat a pénzügyi mutatókra. A közvetlen költségeknél a KBC 5 százalékra teszi a csökkenés mértékét, míg a működési kiadások stagnálását, illetve az EBITDA 7 százalékos bővülését vélelmezi.

Éves szinten – miként Cinkotai Norbert hangsúlyozza – a negyedéves adatok az előző évihez mérten nagyjából változatlan árbevételt és 1 százalékkal gyarapodó EBITDA-t valószínűsítenek.

Mind az Erste Bank, mind a KBC kiemeli viszont, hogy a befektetők a gyorsjelentésből elsősorban az osztalékkal kapcsolatos útmutatást igyekeznek majd kihámozni, tehát egy esetleges számonkérhető osztalékpolitika elfogadására vagy a várt 20-25 forintos osztaléktól eltérő mértékű kifizetésre tett utalás akár jelentősen is megmozdíthatja a részvény kurzusát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.