BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendelésekkel árasztották el a Thyssenkruppot

Minden főbb szegmensben nőtt a kereslet a Thyssenkrupp termékei iránt, vagyis az autóipari és az ipari alkatrészeken kívül még az acél is kapósabbá vált az elmúlt negyedévben – derül ki a német konszern tegnap publikált gyorsjelentéséből.

Ebből fakadóan az egy évvel korábbi bázisidőszakot még 185 millió eurós működési veszteséggel záró, nagy múltú társaság a tavaly december végéig tartó három hónapos periódusban már 78 millió eurós üzemi nyereséget ért el a pandémia ellenére. Ráadásul ebből húszmillió eurót a korábban a vállalatnak a legnagyobb gondot okozó, és éppen ezért értékesítésre kijelölt acélipari divízió gazdálkodott ki.

Sőt, a menedzsment most már éves szinten is zéró körüli EBIT-et vár, holott eddig még 500 millió körüli veszteséggel számolt a szep-tember végéig tartó üzleti évére. Martina Merz cégelnök a beszámoló kapcsán kiemelte, hogy a Thyssenkrupp üzleti évének első negyedében 4 százalékkal, 7,3 milliárd euróra bővülő árbevétel mellett 6 százalékkal, 7,8 milliárd euróra gyarapodott a rendelésállomány is. A cég nettó vesztesége pedig – az időközben eladott liftüzletág eredményét kiszűrve – 321 millió euróról 128 millióra csökkent.

Fordulatot ért el a társaság a szabad készpénz termelésében is, mi-után Merz kiadta a jelszót: „Állítsuk el a vérzést!” Az első negyedévet 32 milliós pozitív szaldóval fejezték be, szemben az elemzők által várt mínusz 240 millióval, illetve a mínusz 2,5 milliárdos bázissal.

A Thyssenkrupp részvényei napközben csaknem 8 százalékkal, 10,8 euróra drágultak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.