A Mol részvénye volt a BUX motorja
K. T. | Az amerikai gazdaságélénkítő csomag hét végi elfogadása tegnap az európai tőzsdéknek is lendületet adott, a vezető indexek közül a frankfurti és a milánói is 3 százalék feletti emelkedéssel zárta a napot. A kedvező hangulat mérsékeltebben, de ugyancsak lecsapódott a pesti parketten is. A BUX 12 milliárd forintos forgalomban 0,6 százalékkal került feljebb, a blue chipek azonban vegyesen teljesítettek. A BUX-ot a 3 százalékkal, 2276 forintra erősödő Mol húzta. Az olajtársaság papírjainak a Brent olajfajta drágulása is besegített. A Magyar Telekom részvényei kisebb mértékben, 0,7 százalékkal, 409 forintig kapaszkodtak fel. Az OTP és a Richter az előbbiekkel szemben a vesztes oldalra került. A bankpapír 0,3 százalékkal, 13 320 forintig, a gyógyszergyártó részvényei 0,4 százalékkal, 8245 forintig ereszkedtek vissza. A forint múlt héten felgyorsult gyengülése tegnap is folytatódott. Az euróval szemben a 367,9-es szint közelébe süllyedt a kurzus, és már csak kevesebb mint 1 százalékra van a történelmi mélyponttól a hazai fizetőeszköz. A dollárt piaczáráskor 0,8 százalékkal drágábban, 310 forint felett jegyezték.


