A BUX 43 269 ponton zárt pénteken, 1,2 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma a múlt héten meghaladta a 73 milliárd forintot, a vezető részvények a romló nemzetközi hangulat hatására a Mol kivételével lefelé tartottak. A várakozásoknak megfelelő gyorsjelentését péntek reggel publikáló OTP részvényei közel 45 milliárd forintos forgalom mellett 2,1 százalékkal, 13 360 forintra gyengültek az elmúlt héten. A Mol papírjai 13,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, árfolyamuk 2,5 százalékkal, 2210 forintra emelkedett. A Richteren viszont az sem segített, hogy az amerikai Jefferies elemzőház 10 ezer forintról 11 300 forintra emelte 12 havi célárfolyamát, az ajánlás pedig – már csak a pénteki 8280 forintos záróárhoz mérten több mint 36 százalékos felértékelési potenciálra való tekintettel is – természetesen továbbra is vétel. A gyógyszerrészvény kurzusa mintegy 10 milliárd forintos forgalomban 3,4 százalékkal esett. A Magyar Telekom részvényeinek ára 0,5 százalékkal, 406 forintra süllyedt, az azonnali kötések értéke csaknem 1,2 milliárd forintot tett ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.