Pénz- és tőkepiac

Fordulat következhet az aranynál

Hosszú hónapok gyengébb szereplése után fordulat elé nézhet a nemesfém.

Fontos szinteknél jár az arany árfolyama, és hosszú hónapok gyengébb szereplése után fordulat elé nézhet a nemesfém. Az arany idén egyelőre nem mutat nagy szárnyalást, és míg a piacokon inkább pozitív hozamok láthatók, addig a nemesfém csúnyán lemaradónak számít. Ennek jele volt az is, amikor

néhány hete 1700 dollár alá is benézett az árfolyam, holott az év elején még inkább 2000 dolláros célokról lehetett olvasni az elemzésekben.

Most viszont a technikai képnél is fordulat azonosítható. Ha a 2018-as mélypontok és a 2020-as csúcsok közé felrajzoljuk a Fibonacci-szinteket, akkor pont a 61,8 százalékos szintről akar fordulni az arany, ez a támasz pedig valóban kitartónak látszik. Rövidtávon ugyan még nem tört meg a csökkenő trend, de a fordulat 1700 dollárnál erősnek tűnik, így amíg a szint felett jár az arany, addig lehet ok az optimizmusra. Annál is inkább, mivel fundamentálisan ennél is kedvezőbb a helyzet.

Az arannyal kapcsolatos optimizmusnak ágyazhat meg az is, hogy az inflációs kilátások kapcsán van némi bizonytalanság, és sokan arra számítanak a járványhelyzet utáni normalizációnál, hogy nem csak rövid ideig lehet megugrás az inflációs számokban.

A „value” részvényeken túl az arany is nyertese lehetne annak, ha a kockázatmentes reálhozamok nem mutatnának nagy ugrást.

Közben érdemes figyelni a pozicionáltságot is, amely a 2019 nyarán látott mélypontokra süllyedt vissza, vagyis nem tűnik annyira túlzsúfoltnak már az arany vételi oldala, mint például 2020 nyarának végén. Ám a vevők pillanatnyi hiánya gyorsan megszűnhet, főleg, ha a kockázatosabb eszközöknél profitrealizálásra kerülne sor, így az aranyat a lemaradása ellenére is érdemes lehet figyelni.

Első körben 1860-1870 dollárig juthatna, itt még a 200 napos mozgóátlag egy fontos szint lenne, azonban ha sikerül a felpattanás után további erőt mutatni, akkor nincs kizárva a 2000 dolláros álomhatár elérése sem.

Ehhez persze szükség lenne egy erősebb inflációs környezetre is, illetve arra, hogy a csillogása ne homályosítsa el teljesen az aranyét.

arany aranyárfolyam
Kapcsolódó cikkek