BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fülig ér a mosoly, sikeres az Eargo

A tűz ropogása, a tenger morajlása, halk beszélgetések a vasárnapi ebéd mellett. Az innovatív hallássegítő eszközöket gyártó amerikai vállalat, az Eargo legfrissebb prezentációjából az derül ki, hogy az Egyesült Államokban 43 millióan élnek valamilyen szintű halláskárosodással. A nagy esetszám ellenére mindössze negyedük használ valamilyen hallássegítő eszközt, 2019-ben az Egyesült Államokban azonban így is több mint 8 milliárd dollárt költöttek ilyen eszközökre.

Az Eargo elegáns, gyakorlatilag láthatatlan, fülön belüli hallókészülékeivel szeretné átalakítani a piacot. A menedzsment úgy véli, ha csökkenteni tudják a hagyományos hallókészülékekkel járó megbélyegzést, és kényelmesebb lehetőséget kínálnak a betegek számára, akkor nagyobb szeletet hasíthatnak ki a szerintük potenciálisan 30 milliárd dolláros piacból. A menedzsment szerint egy átlagos hallókészülék a betegnek körülbelül 4600 dollárjába kerül, míg az Eargo modelljei 1850 és 2950 dollár között mozognak. Az Eargót ezenkívül könnyebb is beszerezni, a betegeknek hagyományosan audiológiai beutalóra, hallásvizsgálatra, megfelelő időpontra és további utólagos megbeszélésekre van szükségük a hallássegítő eszköz beszerzéséhez, míg az Eargo esetében online konzultációt követően vásárolhatnak, és szinte korlátlanul élvezhetik a távegészségügyi támogatást. A betegek akár három nap után a kezükben tarthatják az Eargo termékét, az eddigi akár többhavi procedúra helyett.

Az értékeltséget tekintve – egyelőre profit híján – a részvényárfolyam és az egy részvényre jutó árbevétel hányadosát érdemes nézni, amelyet a P/S-ráta mutat meg. Az Eargo menedzsmentjének előrejelzése szerint az idén az árbevétel 87–93 millió dollár között alakulhat, a jelenlegi árfolyamra vetítve ez 22,3 P/S-rátát jelentene, ami még a növekedési részvényeket tekintve is relatíve magasnak mondható. A Bloomberg elemzői közül öten követik a vállalatot, mind vételre ajánlják a részvényét, az elemzők 12 havi célárának átlaga pedig 68,67 dolláron áll.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.