Pénz- és tőkepiac

Kirúgják a talajt a nemzetközi kamatláb alól

Az elszámolásoknál használt LIBOR-t nem tolerálja már sokáig a brit kormány.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a brit pénzügyi hatóságok a minap formálisan is felszólították a piaci szereplőket arra, hogy az év végétől más konstrukcióval váltsák fel a pénzpiacokon jelenleg általánosan használt bankközi kamatlábat, a LIBOR-t. Az Origo szerint ez jelentős változást hozhat a nemzetközi elszámolásokban.

A brit hatóságok mostani bejelentése jelenti az utolsó fejezetet abban a 2017-ben megkezdődött folyamatban, amelynek célja, hogy egy másik, biztosabb alapokon nyugvó, kockázatmentes változó referenciakamatot vezessenek be a nemzetközi pénzvilágban.

Andrew Bailey, a Bank of England kormányzója úgy fogalmazott:

azt az egyértelmű üzenetet küldjük a piaci szereplők felé, hogy miután a hátralévő idő rövid, ezért lépjenek időben és az átállást az év végig fejezzék be

A cikk szerint ezzel az is egyértelművé vált, hogy nem lesz késés az új rendszerre való átállásban, amiben pedig egyes bankok korábban reménykedtek. Globálisan mintegy 260 ezer milliárd dollárra becsülik azoknak a pénzügyi termékeknek az értékét, amelyek a LIBORT-t követik referenciakamatként.

Fotó: Shutterstock

Jelenleg 35 ilyen referencia kamatláb van érvényben angol fontban, euróban, amerikai dollárban, svájci frankban és japán jenben meghatározott tranzakciókra, amelyek közül 26 az év végével megszűnik. Érvényes kontraktusok miatt két LIBOR dollár kamatláb még 2023. közepéig érvényben marad.

A brit pénzügyi felügyelet, az FCA emellett azt közölte, hogy – néhány adott, még szintén érvényben lévő kontraktus lejártáig – fontban, jenben és dollárban denominált ügyletek esetében ez a kamatláb valamilyen módosított formában december 31-e után még ugyancsak megmarad. Ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, hogy az átállás a LIBOR-t felváltó új rendszerre folyamatos lesz, amivel elkerülhetővé válik, hogy egyes kontraktusokat rövid határidővel kelljen módosítani.

A mostani rendszert azért szüntetik meg, mert 2012-ben hatalmas botrány robbant ki a referenciakamatok manipulálása miatt.

A LIBOR addig gyakorlatilag szabályozatlan megállapítási mechanizmusának ellenőrzését és eljárásrendjét azóta egyrészt rendkívüli mértékben szigorították, másrészt arról döntöttek, hogy 2021 végén ki is vezetik. A LIBOR körül azért keletkezett annak idején nemzetközi felzúdulás, mert kiderült, hogy egyes bankok mesterségesen alacsony vagy magas kamatlábakat jelentettek származékos kereskedőik javára, aláásva a kamatlábak és a pénzügyi termékek fő referenciaértékét.

Magyarul a bankok hamis kamatlábakról számoltak be, hogy manipulálják a piacokat és növeljék saját profitjukat.

 

LIBOR
Kapcsolódó cikkek