Lendületesen nőtt és felülteljesített a BUX
Tiszóczi Roland | Csaknem 13 milliárd forintos forgalomban 1,27 százalékos emelkedéssel, 44 268 ponton zárt a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényindexe tegnap. A BUX a kedvező nemzetközi befektetői hangulatot is túlszárnyalva felülteljesítette a nagyobb európai és ázsiai tőzsdeindexeket, és tőzsdezáráskor az amerikai börzék mind rosszabbul álltak. Itthon a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a múlt pénteki zárás óta. Az OTP részvényeinek árfolyama 6 milliárd forintos forgalomban 1,72 százalékos emelkedéssel, 13 640 forinton zárt. A Richter papírjai csaknem 3,5 milliárd forint értékben cseréltek gazdát, 3,72 százalékkal növelték értéküket, és 8775 forintot értek a nap végén. A Magyar Telekom részvényei 269 millió forintos forgalomban, 0,73 százalékos erősödés után 413 forinton fejezték be a kereskedést. A Mol árfolyama – az olajár csökkenése miatt – 1,26 százalékot esett a nap folyamán, így a csaknem 2,5 milliárd forintos forgalom mellett 2192 forinton állt meg az olajpapír. A bankközi devizapiacon tőzsdezáráskor 367,4 forintért adták az eurót, ez tíz fillér gyengülés a 367,3 forintos nyitó szinthez képest.


