Pénz- és tőkepiac

A ciklikus részvények vezetésével folytatódhat a tőzsdei rali

Az Eurizonra átkeresztelt egykori CIB Alapkezelőnél úgy vélik, a növekvő átoltottság és a fokozatos nyitás jót tesz majd Európa tőzsdeindexeinek, köztük a BUX-nak is.

A ciklikus részvények vezetésével kibontakozó további árfolyam-emelkedésre számít kivált a fejlett részvénypiacokon az Eurizon Asset Management Hungary. A korábban CIB Alapkezelőként ismert társaság, amely három hete vette fel anyavállalata nevét, és a hazai piacon mintegy 7 százalékos részesedést elérve, március végén már 484 milliárd forintnyi vagyont kezelt befektetési alapjaiban, a növekvő átoltottságot és a fokozatos nyitást tartja a legfontosabb piacmozgató tényezőknek – mondta el a mai online sajtóreggelin – Hajdu Egon befektetési igazgató.

Az elemzésre azt követően került sor, hogy az olaszországi központú, ám a világ 24 országában működő eszközkezelő magyarországi érdekeltségének vezérigazgatója, Komm Tibor bevezetőjében kiemelte, hogy csupán a cég elnevezése változik, a magyar befektetők iránti elkötelezettsége azonban továbbra is megkérdőjelezhetetlen marad.

Az alapkezelő elemzői szerint a fejlett országokban végbemenő sikeres oltási kampányok következtében látványos GDP- és – a cégek esetében – nyereségnövekedés indul be,

amit a nagy erővel berobbanó lakossági fogyasztásbővülés is hajt. A pandémia csúcsidőszaka idején ugyanis hatalmas megtakarítás képződött lakossági oldalon, amely ezután jelenhet meg a piacon, pótolva a tekintélyes méretű elhalasztott fogyasztást.

A folyamatot erősítik a derűlátó hangulatindexek, a támogató gazdaságpolitika, valamint a jegybankok kedvező monetáris politikája is.

Kockázatok is övezik természetesen a részvénypiaci áremelkedést, hiszen intő jel lehet a koronavírus legújabb mutációinak indiai tombolása, de sokan tartanak a növekvő inflációtól és a laza jegybanki politika szigorításától, főleg az Egyesült Államokban. Tél végén, tavasz közepén ezért némi megingás látszott az árfolyamgörbéken, azonban Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnöke megnyugtatta a kedélyeket.

Fotó: Shutterstock

Powell ugyanis több ízben hangsúlyozta, hogy az inflációs várakozások nem érdeklik, csupán a tényekre, sőt azok közül is kizárólag a lényegesekre, hosszabb távon is meghatározókra koncentrál (behind the curve). Ezek közül a legfontosabb a foglalkoztatottság alakulása, amelyben még rengeteg tartalék van, távol áll még az Egyesült Államok a teljes foglalkoztatottságtól.

Az ugyanakkor várhatóan valóban emelkedni fog, legalábbis átmenetileg mindenképpen.

Ez a körülmény pedig elsősorban a ciklikus iparágakban működő cégek részvényei számára lesz kedvező.

Hajdu Egon hozzátette, hogy az emelkedés a magyar piacon is, főként a 4 blue chip árfolyamán is érzékelhető lesz. A befektetési igazgató egy kérdésre válaszolva a kriptodevizák kapcsán elmondta, hogy itt is a kereslet-kínálat törvényei uralkodnak, s mivel például a kínálata véges, a növekvő kereslet miatt további drágulás várható.

Növelheti viszont a kínálatot az újabb és újabb virtuális devizák megjelenése, míg az egyes államok fellépése csökkentheti a keresletet.

Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter már többször utalt rá, hogy a digitális devizákat pénzmosásra és egyéb illegális tevékenységek finanszírozására is használják.

Eurizon Janet Yellen részvénypiac cib alapkezelő bitcoin Powell
Kapcsolódó cikkek