BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína és a távmunka húzta fel az Apple-t

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Elsősorban az 5G‑s iPhone-ok iránti csillapíthatatlan keresletnek és a Mac számítógépeknek köszönhe­tően kirobbanóan erős negyedéves számokat közölt az Apple. A csiphiány csak ezután érezteti negatív hatásait a vállalatnál.

Ezúttal is slamasztikában hagyta az elemzőket az Apple. A március 27-ével lezárt második üzleti negyedévében a technológiai óriás 89,6 milliárd dollár bevételre és 1,40 dolláros egy részvényre eső nyereségre (EPS) tett szert, szemben a Wall Street által várt 77,4 milliárdos forgalommal és 0,99 dolláros profittal. Az egy évvel korábbihoz képest 54, illetve 118 százalékos volt a bővülés ezen a két soron. A negyedév adózott eredménye 23,63 milliárd dollár.

A cég a járvány miatt hirtelen megváltozott fogyasztói szokásokat maximálisan kihasználta, okostelefonjainak, számítógépeinek, egyéb elektronikai eszközeinek forgalma egyaránt dinamikusan nőtt, miután az otthonlétre kényszerülő emberek vásárlási hajlandósága minden képzeletet felülmúlt. Az iPhone-értékesítésekből a vártnál 6,5 milliárddal több, 47,9 milliárd dollár folyt be, a tavaly ősszel piacra dobott 5G-képes új okostelefon-család fogadtatása frenetikus volt. A Mac számítógépeknél és az iPad táblagépeknél az elemzők által előre jelzettnél harmadával nagyobb volt a forgalom (9,1, illetve 7,8 milliárd dollár).

Fizetős szolgáltatásaik forgalmát is megdobta a járvány, a különféle applikációk, zenék és más tartalmak letöltése szépen hozott a konyhára: a 16,9 milliárd dolláros bevétel 1,4 milliárddal haladta meg a FactSet konszenzusát, míg a különféle kiegészítőket – köztük az AirPods fülhallgatókat és az AirTags nyomkövetőket – értékesítő üzletág 7,8 milliárdos forgalma négyszázmillió­val verte a szakértői várakozásokat. Az Apple különféle szolgáltatásainak világszerte 660 millió előfizetője van, az előző negyedévhez képest negyvenmillióval több.

Nagyban megkönnyítette az Apple dolgát, hogy kiválóan megszervezte a beszállítói láncolatát, így az alkatrészhiány nem hátráltatta a tömegtermelést. A globális csiphiány sem okozott problémát, sőt, igazolódni látszik a saját csip tervezésére és használatára való átállásra irányuló stratégiájuk helyessége. Tim Cook vezérigazgató külön kiemelte első, nagy teljesítményű csipjük, az otthoni Mac számítógépekbe beépített M1-es idei sikeres debütálását. Csiptartalékaik azonban kimerüléshez közelítenek, ezért az emiatt kieső termelés a számítógépes üzletág bevételi oldalán 3-4 milliárd dolláros lyukat üthet a folyó negyedévben Luca Maestri pénzügyi igazgató szerint. Ő ennek ellenére erős két számjegyű bevételbővülést jelez előre a június végéig tartó időszakra.

Cook az eredményeket kommentálva megerősítette, hogy cége már érzi a válságból való kilábalás kedvező gazdasági hatásait, ezt főként a gigantikus washingtoni gazdaságösztönző csomagokkal megtámogatott hazai kereslet felfutására és a járványt hamar leküzdő Kínára alapozza, ahol majdnem a duplájára, 17,7 milliárd dollárra növelték negyedéves bevételüket az egy évvel korábbihoz képest. Cook különösen az amerikai kilábalási folyamatot méltatta, ami sok örömet hozhat még a cégnek és részvényeseinek.

Az osztalékot 7 százalékkal, 22 centre emelték, és gigantikus, 90 milliárd dolláros sajátrészvény-visszavásárlási programot hirdettek. Egy nappal korábban a Google anyacége, az Alphabet „csak” 50 milliárd dolláros programot jelentett be. Az Apple részvényárfolyama 2 százalék fölötti erősödéssel fogadta a gyorsjelentést. A kurzus tavaly 93 százalékot szedett magára, míg a Nasdaq 100-as index csak 61 százalékkal jutott feljebb. Az idén fordult a kocka, a vezető index 10 százalékos plusszához képest az Apple csupán 3,9 százalékkal gyarapodott, ebben közrejátszott a cég erős iPhone-függése, valamint az, hogy a befektetők túl gyorsnak találták a piaci kapitalizáció növekedési tempóját, azt, hogy két év leforgása alatt sikerült ezerről 2 ezermilliárd dollár fölé vinni az árfolyam alapján számított cégértéket. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a szektortársakéhoz képest az Apple részvénye erősen túlértékelt lehet.

A Samsung a csip­hiány elhúzódásától tart

A Samsung csipgyártásból származó profitja nagymértékben nő, az okostelefonokon elért nyeresége viszont csökkenni fog a folyó negyedévben – jelentette be a dél-koreai vállalat, amely nettó haszonélvezője a globális csiphiánynak. Mint írják, a texasi Austinban lévő üzemükben helyreállt a termelés, a februári fagyok okozta károkat felszámolták, viszont a logikai csipeket gyártó leánycégük súlyos kapacitásproblémákkal küzd. A Samsung előrejelzése szerint a globális csiphiány a második fél évben is velünk marad. A Samsung az első negyedévet a vártat messze meghaladó, 8,48 milliárd dolláros üzemi eredménnyel zárta, adózás után ebből 6,41 milliárd dollár maradt, ez 46 százalékos éves bővülés. Forgalma 18 százalékkal, 59 milliárd dollár fölé nőtt. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.