Pénz- és tőkepiac

Leszállítaná alaptőkéjét a Nordtelekom

A veszteségrendezés érdekében 6 vagy 7 forintra csökkentenék a részvények 10 forintos névértékét.

Közzétette április 30-ra meghirdetett közgyűlésének előterjesztéseit a Nordtelekom.

Ahogy azt már megszokhattuk, ezúttal is az Egyebek napirend a legérdekesebb.

Februárban is az Egyebekből derült ki, hogy a külső tőkebefektető bevonására létrehozott Reenger Zrt. további megtartása okafogyottá vált, ezért a Nordtelekom a költségek csökkentése érdekében a részesedésétől megvált. A Reenger Zrt. az angliai operációt támogatta volna.

Ezúttal az Igazgatótanács azt javasolja az Egyebek napirendben, hogy a tőketartalékból (részvényeken felül rendelkezésre bocsátott vagyonból) 349 millió 118 ezer 750 Ft kerüljön áthelyezése az eredménytartalékban a negatív eredménytartalék javítására.

Fotó: Shutterstock

Továbbá alternatív határozati javaslatot is tett az Igazgatótanács.

Az egyik szerint a társaság a veszteségrendezés érdekében és a részvénytársaság saját tőkéje más elemének növelése céljából leszállítaná az alaptőkét 193 millió 398 ezer 375 forinttal. Oly módon, a részvények 10 forintos névértékét 7 forintra csökkentenék. Az alternatív javaslat szerint, ugyanezen célból 257 millió 864 ezer 500 forinttal csökkentenék az alaptőkét, a részvények 10 forintos névértékének 6 forintra csökkentésével.

Évek óta a Brexit árnyékában sínylődik a Nordtelekom angliai sztorija . Az angliai leánycégek korábban a Brexitre vártak, most pedig arra, hogy miként alakulnak majd az területén már eltörölt roaming-díjak a jövőben Angliában.

Nordtelekom tőzsde
Kapcsolódó cikkek