Pénz- és tőkepiac

Negatív maradt a kamat Japánban

A korábban vártnál is alacsonyabb lehet az infláció a szigetországban.

Ma tartott kamatdöntést a Bank of Japan, s a várakozásoknak megfelelően –0,1 százalék maradt az újonnan elhelyezett betétekre vonatkozó kamatszint.

A döntéshozók csökkentették az idei évre vonatkozó inflációs előrejelzésüket, s arra figyelmeztettek, hogy a koronavírus-járványnak elhúzódó gazdasági hatása lehet

– mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: a hozamgörbekontroll programon ezúttal nem módosítottak, a 10 éves hozamszintet továbbra is nulla százalék körül tartják, a korábban kiszélesített sávon belül.

Fotó: Kazuhiro Nogi/AFP

A japán jegybankárok kiemelték, hogy a fogyasztás élénkülése megtorpant, főleg a szolgáltatási szektorban.

Emiatt a korábbi 0,5 százalékos inflációs előrejelzést 0,1-re csökkentették, jövőre 0,8, 2023-ban egyszázalékos drágulásra számítanak,

ami még mindig jelentősen alatta lenne a jegybanki céloknak.

A jen árfolyama némi gyengülést mutatott a dollárral szemben a jegybanki üzeneteket követően.

KAMATDÖNTÉS jen japán jegybank Bank of Japan
Kapcsolódó cikkek